Az egészségügyi felszereléseket és fertőtlenítőket gyártó vállalkozások mellett talán csak a kerékpárgyártókra hatott gazdaságilag pozitívan a koronavírus-járvány. Mondhatjuk úgy is, hogy sokan újra felfedezték a kerékpárt, és nemcsak a szabadidős tevékenységet, hanem a potenciális közlekedési eszközt is meglátták ebben az eszközben, különösen az európai nagyvárosokban.
Ennek is köszönhető, hogy több európai kormány is különféle támogatásokkal állt elő a biciklivásárlásokhoz.
Az idei tapasztalat az, hogy az eladások minden rekordot megdöntöttek, sőt a kereskedők és a gyártók egész egyszerűen már nem bírnak annyi kerékpárt eladni, illetve gyártani, amennyire igény lenne.
Az egyes márkák zászlóshajónak számító modelljeiből már csak 2021 második felében lesz készlet
– nyilatkozta Jean Olivier Lassere párizsi kereskedő az Euronewsnak. Arról is beszélt, hogy a legkeresettebb modellekből már a leadott megrendeléseket sem tudják teljesíteni 2022 márciusa előtt.
Óriási a kereslet, miközben a beszállítók részéről a kínálat csökkent
– mondta William Debode, egy szintén francia kerékpáralkatrész-kereskedő cég ügyvezetője. A szakember közölte: a koronavírus-járvány súlyos zavarokat okozott az ellátási láncban, ami miatt gyakran csak egy hónapos késéssel tudnak szállítani.
Azt még megtippelni sem tudják a szakemberek, hogy a jelentős brit kerékpárgyártásra, illetve az európai piacra milyen hatással lesz, ha az ország megegyezés nélkül lép ki az európai közös piacról.