Index Vakbarát Hírportál

A kormánybiztos mellett már egy miniszteri biztos is felelős a településfejlesztésért

2020. december 20., vasárnap 14:50

A Magyar Közlöny december 18-i hivatalos értesítőjéből derült ki, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter új miniszteri biztost nevezett ki Gaal Gergely személyében, aki a helyi szintű és hazai forrásból megvalósuló településfejlesztési programok összehangolásáért és népszerűsítésért lesz felelős.

A miniszteri biztos feladatköreit az alábbiakban határozta meg Gulyás Gergely:

Gaal Gergely a feladatainak ellátása során együttműködik majd a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztossal, azaz Gyopáros Alpárral, akinek egyébként profiljába tartozik a Magyar Falu Program és a Modern Városok Program is.

Az új miniszteri biztost – aki már a tizenhatodik kinevezett a Miniszterelnökségnél – tevékenysége ellátásáért a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 38. § (6) bekezdése szerinti díjazás és juttatások illetik meg.

Ez alapján a miniszteri biztos helyettes államtitkári illetménynek megfelelő összegű díjazásra és kormányrendeletben meghatározott juttatásokra jogosult. Vagyis havi bruttó 1,3 és 1,65 millió forintra lehet jogosult.

Az értesítő szerint Gaal Gergelyt a tevékenysége ellátásában kétfős titkárság segíti. Indoklása nincs annak, hogy pontosabban mi szükség van egy újabb miniszteri biztosra, amelynek tevékenysége átfedésben van a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos munkájával.

Júniusban jelent meg a Magyar Közlönyben, hogy Gulyás Gergely javaslatára Orbán Viktor felmentette tisztségéből Bertáné Dr. Bényi Krisztinát, a modern városok és falvak fejlesztésének koordinációjáért felelős helyettes államtitkárt. A kormányfő egyúttal kinevezte dr. Botos Gyöngyvért a települési fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkárnak.

Rovatok