Index Vakbarát Hírportál

Karácsonyi meglepetés Elon Musk-módra

2020. december 26., szombat 11:36

Elon Musk saját Twitter-fiókján jelentette be karácsonyi ajándékát Tesla-tulajdonosok számára, a Boombox-funkciót: az autók szoftverfrissítést kapnak, melynek lényege, hogy egyrészt saját ízlésük szerint szólaltathatják meg az autók dudáját, másrészt az elvileg hangtalan elektromos autók által kibocsátott hangot is személyre szabhatják ezentúl az autók gazdái. A dudák számára több opció is van, például tehénkolomp, taps, röfögés, hogy csak néhányat említsünk, melyet a Tesla feltölt az autók számítógépébe, de a tulajdonosok saját USB pendrive-on keresztül is pakolhatnak fel hangokat perszonalizálási célból.

Ennél is érdekesebb azonban az autók hangszóróján keresztül a járókelők felé sugárzott hanghatások lehetősége. Nemsokára tehát láthatunk vagy inkább hallhatunk Teslákat, melyek mondjuk Darth Vader vadászgépének hangját adják ki gyorsítás közben a Csillagok háborújából. Ahogyan azt megírtuk, Elon Musk nemrég koronavírus-fertőzésen esett át, és noha a szövődmények mindenkinél eltérőek lehetnek, a fentiek alapján a betegség Musk kreativitását semennyire sem csorbította. 

(Borítókép: Britta Pedersen / AFP)

Rovatok