Index Vakbarát Hírportál

Matolcsy volt felesége nyerte a balatoni határvitát

2020. december 28., hétfő 18:26

Csaknem nyolc év után sikerült pontot tenni a Balatonkenese és Balatonakarattya közötti határvita végére. A Kúria az akarattyaiak által kidolgozott határt támogatta – írja a balatontipp.hu.

A vita a felek között azok után alakult ki, hogy a 2012. augusztus 5-i népszavazás után kimondták Balatonakarattya önállósodását Balatonkenesétől, amelyre 2014. októberében került sor – azóta Matolcsy Gyöngyi, Matolcsy György korábbi felesége Balatonakarattya polgármestere.

A bíróság elfogadta Balatonakarattyának a leválás pillanatában megfogalmazott területi igényeit, ezzel együtt a mi javaslatainkat elvetette. A fentiek értelmében a területért folytatott vita lezártnak tekinthető, hiszen a Kúria ítélete ellen fellebbezésnek helye nincs

– írta nyílt levélben Jurcsó János, Balatonkenese polgármestere.

A határvita tehát lezárult, ám a pereskedésnek még nincs vége, a vagyonmegosztásról várhatóan a bíróságon lesz döntés.

Rovatok