Index Vakbarát Hírportál

2027-re megújulhatnak a HÉV-vonalak, de az új szerelvények hamarabb jöhetnek

2020. december 29., kedd 16:21

Szebbek, jobbak, gyorsabbak lesznek az új budapesti HÉV-ek: a csepeli, a ráckevei és a szentendrei vonal fejlesztése Budapesten ma a legnagyobb közlekedési adósság, és egyúttal a legfontosabb közlekedési beruházás, amelynek jelenleg az első, tervezési szakasza indult el – közölte a Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt.

A fejlesztésnek köszönhetően gyorsabban közlekedhetnek majd a HÉV-ek a három érintett vonalon, így a sebességük egyes elővárosi szakaszokon akár az óránkénti 100 kilométert is elérheti majd. Megújul a pálya, újjászületnek az állomások, valamint új, akadálymentes, klimatizált kocsik is érkeznek majd. A most induló HÉV-fejlesztéssel a kormány újabb jelentős lépést tesz Budapest közösségi közlekedésének fejlesztése érdekében - idézi a BFK Fürjes Balázst, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkárt.

A MÁV-HÉV 54 szerelvény vásárlására szeptemberben írta ki a pályázat első körét.

A húsz előzetes érdeklődőből mindössze kettő adott be végül jelentkezést: az Alstom olasz leánycége, a Alstom Ferroviaria S.p.A. és a Stadler Bussnang AG-Stadler Polska Sp. z o.o (a svájci anyacég és a lengyel leányvállalat konzorciuma).

A Stadler, a svájci családi vállalkozásból kinőtt gyártó 2006-ban nyerte meg a MÁV elővárosi vasúttenderét, és azóta a MÁV-nak és a GYSEV-nek összesen 133 Flirt motorvonatot szállított le, jelenleg pedig zajlik a 40 darab emeletes KISS motorvonat kiadása. Eközben a cég felépítette alumíniumkocsiszekrény-, valamint forgóvázgyárát, és kapacitásainak további bővítésére készül.

A másik jelentkező, a francia, de multinacionálissá vált Alstom Európa legnagyobb vasútijármű-gyártója, amely megvette a kanadai Bombardier vasútépítő vállalatát. Az Alstom gyártja a nagy sebességű TGV szerelvényeket, de kínál hagyományos mozdonyokat és személykocsikat, elővárosi motorvonatokat, villamosokat és metrókocsikat. A budapestiek is találkozhattak a termékeivel az M2-es és M4-es vonalon közlekedő metrószerelvények révén.

Az új vonatok a szentendrei (H5), a ráckevei (H6) és a csepeli (H7) vonalakon állnak majd forgalomba, leváltva az átlagosan 44 éves, magas padlós, keletnémet gyártású mai szerelvényeket. Az új vonatok olyan specifikációval érkeznek, hogy a tervezés alatt álló fejlesztések után ezek a járművek adhassák a leendő 5-ös metró járműparkját. A tender sikeres lebonyolítása esetén az új vonatok 2023 és 2025 között állhatnak forgalomba.

A Telex bő egy hónappal ezelőtt adta hírül, hogy a két gyártónak kék és a hagyományos zöld színre is kell majd színtervet készíteniük. A lap azt írta, hogy még a döntéshozók közt is vita van az ügyben, hogy az új járművek ne a megszokott HÉV-zöld színűek legyenek, hanem a MÁV kék-sárga színeit vegyék fel. A típus még kérdéses, de szakértők szerint az Alstom és a Stadler is valószínűleg a nagyvasúti járműcsaládjának módosított változatával indul a több mint 200 milliárd forintos tenderen. 

A Budapest Fejlesztési Központ közlése szerint az új szerelvények akár 100 kilométer/órás sebességgel is közlekedhetnek majd, 700 utast szállíthatnak, lesz bennük legalább 4 kerekesszékes ülőhely, és alkalmasak lesznek kerékpárszállításra is. Az új járműveknek egyterű, teljes hosszában átjárható, tágas belső terük lesz. 

Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési Központ igazgatója szerint a tender sikeres lebonyolítása esetén

az új vonatok 2023 és 2025 között állhatnak forgalomba,

biztosítva a H5-ös, H6-os és H7-es HÉV-ek vonalán a teljes járműcserét.

A szentendrei (H5-ös) vonalon modern, akadálymentesített megállókat, Békásmegyertől Szentendréig teljesen felújított vasúti pályát terveznek, aminek köszönhetően lehetőség nyílik a sebességkorlátozások megszüntetésére és a szerelvények sebességének növelésére is. A HÉV menetideje Szentendre és a Batthyány tér között akár 6 perccel is csökken majd, a járatok 4-5 percenként követhetik egymást, és a vonalon gyorsított járatok is közlekedhetnek majd.

A ráckevei (H6-os ) és a csepeli (H7-es) HÉV vonalán ugyancsak teljes felújítás várható, akadálymentesítik a megállókat, megújítják az utastájékoztatást, rendezik az állomások környezetét és megszüntetik a sebességkorlátozásokat. A fejlesztések eredményeképp mind a Dél-Pesten, mind a Csepel-szigeti és dél-pesti agglomerációs településeken élők számára jelentősen javul a települések közötti közlekedés, a főváros belső kerületeinek elérése, és a közösségi közlekedés versenyképes alternatívát kínál majd az egyéni közlekedéssel szemben. A menetidő a ráckevei és a csepeli vonalon csökken majd: Ráckevéről 30 perccel, Csepelről 7 perccel rövidebb idő alatt lehet majd a Kálvin térre jutni.

A projekthez nyújtott összes vissza nem térítendő támogatás 13,7 milliárd forint,

a beruházás a BFK és a MÁV-HÉV Zrt. konzorciuma által, az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alapok és Magyarország költségvetésének társfinanszírozásával, a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.

A ráckevei HÉV külső szakaszán a kiviteli tervek 2022 második felére lesznek készen, a Kálvin térig tartó alagúti szakasz tervezése pedig 2023 első félévében zárul. Az 5-ös metró megvalósíthatósági tanulmánya és az ehhez kapcsolódó költség-haszon elemzés 2022 végére áll majd rendelkezésre, a szentendrei HÉV-vonal tervei pedig 2022 végére készülnek el. A kivitelezés a 2021 és 2027 közötti európai uniós források rendelkezésre állásának függvényében indulhat el.

A kormány már többször nyilvánvalóvá tette: szeretné a következő uniós fejlesztési időszakban megvalósítani a HÉV-fejlesztést. 

(Borítókép: Budapest Fejlesztési Központ)

Rovatok