Index Vakbarát Hírportál

Idén nem nő a biorészarány a hazai üzemanyagokban

2021. január 2., szombat 08:37 | aznap frissítve

A szakmai várakozásokkal szemben az év elején nem változott az üzemanyagok biorészaránya – írja a Népszava a Magyar Közlönyre hivatkozva.

Emlékeztetnek arra, hogy jelenleg 6,1 százalék a benzin megújulóalapú bioetanol-aránya, amelyet a kormány  az uniós előírásoknak megfelelően  tavaly január elsejével határozott meg. Ezzel az addigi E5 után a termék elnevezése E10-re változott, jelezve, hogy ötről tíz százalékra nőtt a megújulóarány felső határa.

Megjegyezték, hogy ez néhány régebbi autótípusnál már a motorhiba lehetőségét vetette fel. Grád Ottó, a legnagyobb hazai olajcégeket tömörítő Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára ugyanakkor a lappal azt közölte, hogy a bioetanol-arány múlt év eleji emelésére visszavezethető motorhiba ez idáig nem jutott a MÁSZ tudomására.

Az összes üzemanyagra vonatkozó kötelező arány 8,2 százalékos mértéke szintén nem változik. A dízelek esetén a határérték 7 százalék marad.

Rovatok