Index Vakbarát Hírportál

Felrobbanthatja az áfacsökkentés és az új csok a készházak piacát

2021. január 5., kedd 06:40 | aznap frissítve

A tavalyi negatív után az idén pozitív rekordot írhat a készházak iránti kereslet az ismételt áfacsökkentés és az új csokos kedvezmények hatására – írja az MTI a Világgazdaság keddi számára hivatkozva.

A lapnak Kárpáti József, az ÉVOSZ-Makész környezettudatos és szerelt technológiás szakmai tagozatának elnöke elmondta: száznyolcvan fokos fordulatot vett az új évben a készházpiac, a január elsejével életbe lépett új otthonteremtési program októberi bejelentése nyomán leálltak a kifizetések, és a szerződéskötések is elmaradtak, mert a megrendelők az új kedvezményekre vártak. 

Az idén 27-ről 5 százalékra csökkentett újlakás-értékesítési áfa és a csokosok áfa-visszaigénylési lehetősége miatt a cégek kénytelenek voltak önerőből vagy abból a tartalékból finanszírozni a folyamatban lévő kivitelezéseket, amelyet a múlt év végéig az áfaemelés elkerülése végett előre kifizetett, de csak most elvégzett megrendelésekért kaptak

– összegezte az elnök.

A készházas cégek 2020-as éve mindezek következtében pénzügyileg meglehetősen furcsán alakult, hiszen az év első két harmadában a frissen kivezetett kedvezményes áfa, a végén pedig a visszatérő kedvezményes áfára váró megrendelők fizetési stopja miatt nem volt számottevő bevételük. Bár a szakmai érdekképviselet kérte a pénzügyi kormányzatot, hogy a vállalkozások folyamatos bevételszerzése céljából tegye lehetővé az áfakülönbözet utólagos visszatérítését, ez elmaradt.

Tavaly feleannyi szerződést kötöttek készházakra, mint korábban, az idén viszont a felpörgő kereslet miatt a 2019-es csúcsot meghaladó, több mint kétezer új lakóépület is készülhet nem hagyományos technológiával

– véli Kárpáti József a tagcégektől kapott előrejelzésekre alapozva. Az újlakás-építések több mint fele hagyományosan családi ház, úgyhogy az idén épülő, várhatóan mintegy 20 ezer új lakásból 12-13 ezer lesz családi ház, ezek közül pedig több mint kétezer könnyűszerkezetes, illetve készháztechnológiás.

Jelentős változás, hogy míg 2010 előtt főleg 120 négyzetméter feletti készházakra szóltak a megrendelések, újabban a 80-120 négyzetméteres kategória adja a tömegpiacot. A koronavírus megjelenése után megélénkült a 40-60 négyzetméteres házak iránti kereslet, a 120 négyzetméter felettiekre ezzel egyidejűleg jelentősen csökkent. A modern kor elvárásainak megfelelő, már az új – a januárról júliusi bevezetésre halasztott – épületenergetikai követelményeknek is megfelelő könnyűszerkezetes épületekre 350-400 ezer forintos induló áron lehet kulcsrakész átadással szerződni.

Rovatok