Index Vakbarát Hírportál

GKI: megmenthették volna a munkahelyeket 425 milliárd forintból

2021. január 7., csütörtök 07:00

Ha a kormány a válság alatt létrehozott Gazdaságvédelmi Alapon átfolyt pénzből többet költött volna a munkahelyek védelmére, és kevesebbet a válságkezeléshez nem kapcsolódó projektekre, akkor gyakorlatilag az összes, a járvány által érintett munkahelyet meg lehetett volna védeni – szemlézte a GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzését a 444.hu

Arról is írnak, hogy a járvány miatt mintegy 835 ezer munkahely került veszélybe a járvány első hulláma alatt összesen 29 ágazatban, a kormány pedig  bértámogatási programokra összesen 50 milliárd forintot költött, amivel 226 ezer munkahelyet sikerült megvédeni. Azt írják, hogy jóval több munkahelyet meg lehetett volna védeni, ha a kormány több pénzt ad a gazdaság védelmére, és azt is kiszámolták, hogy mennyi pénzre lett volna szükség. Arra jutottak, hogy az első hullám alatt minden érintett dolgozó bérköltségének

80 százalékát ki tudta volna fizetni a kormány 3 hónapra csaknem 360 milliárd forintból.

Azt is írják, hogy ez az összeg a GDP egy százaléka, megjegyzik azonban azt is, hogy a Gazdaságvédelmi Alapon a kormány a második hullám kezdetéig 1900 milliárd forintot csorgatott át, amiből költött vadászkiállításra, stadionépítésre, űrkutatásra és a Budapest-Belgrád vasútvonalra is, így viszont az a 360 milliárd forint már nem tűnik olyan soknak.

A koronavírus második hullámáról azt írják, hogy kisebb volt a gazdasági visszaesés, mert a kijárási korlátozás nem volt annyira szigorú mint korábban. Hangsúlyozták azonban, hogy 

még így is sok munkahely veszélyben van, különösen a turizmusban és vendéglátásban. 

Nem könnyíti meg a helyzetet az sem, hogy a GKI elemzése szerint szintén nem elég az a havi ötmilliárd forint, amelyet a kormány biztosít az ágazatnak a túlélésre. Hozzáteszik, hogy 

a második hullám alatt is meg lehetne menteni minden érintett munkahelyet abban a 10 szektorban, amit a cég szerint még mindig különösen érint a válság.

Kiszámolták azt is, hogy ha a kormány az érintettek bérköltségének 80 százalékát három hónapig fizetné,

az újabb 65 milliárd forintba kerülne,

ez pedig azt jelenti, hogy a összesen 425 milliárd forintból a 2020-ban a válságban érintett munkahelyek nagy részét meg lehetett volna védeni, és megjegyzik, hogy ez még mindig nem olyan nagy összeg ahhoz képest, amit elvileg a gazdaság védelmére szánt a kormány. 

Rovatok