Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter félmilliárdos Heineken-beruházást jelentett be Sopronban

2021. január 12., kedd 20:46

A Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. 540 millió forintos beruházást valósít meg a 125 éves soproni sörgyárban annak érdekében, hogy erősítse a versenypiaci pozícióját − jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Sopronban.

A miniszter kiemelte, hogy a kormány 270 millió forinttal támogatja a beruházást, a holland társaság pedig vállalta, hogy

MEGVÉD 465 MUNKAHELYET, EMELLETT 85 SZÁZALÉKBAN HAZAI BESZÁLLÍTÓKTÓL VÁSÁROL ALAPANYAGOKAT.

Hozzátette: a fejlesztés segítségével növelik a sörgyártás és az élelmiszer-biztonság hatékonyságát, és új termékeket is elő tudnak állítani.

A járvány kezdete óta eddig 1434 vállalat összesen 1676 milliárd forintnyi beruházást indított el − emelte ki Szijjártó Péter.

A magyar és a holland gazdaság szoros együttműködést épített fel, 

hazánkban a tizedik legnagyobb beruházási közösséget a hollandok alkotják,

és Hollandia Magyarország hetedik legfontosabb partnere. Tavaly meghaladta a kilencmilliárd eurót a két ország közötti kereskedelmi forgalom − hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve, hogy a soproni gyár a Heineken világában a legmagasabb minőségű sört állítja elő, ezt a díjat tavaly kapták meg.

Közösségi oldalán a miniszter azt írta:

A világ legnagyobb sörgyártó vállalata úgy döntött, hogy a nehéz körülmények dacára sem zárja be a gyárát, nem épít le, és nem bocsát el munkatársakat. Mindezek helyett inkább fejleszt, és kihasználja ezt az időszakot a versenyképessége javítására.

Rovatok