Index Vakbarát Hírportál

20 milliárdos nyereséget ért el tavaly a Duna Aszfalt

2021. január 14., csütörtök 12:26

A Duna Aszfalt a 2019-es 24,35 milliárd forint adózott eredménye után tavaly 19,8 milliárd forintos nyereséget könyvelhetett el 2020 első kilenc hónapjában – derült ki a BÉT honlapjára feltöltött dokumentumból. Azért csak az első három negyedévről kellett beszámolót készítenie a Szíjj László 100 százalékos tulajdonában lévő útépítésekkel foglalkozó cégnek, mert 2020 októberétől már zártkörűen működő részvénytársaságként működik tovább.

Ez alatt a kilenc hónap alatt a Duna Aszfalt árbevétele 132 milliárd forint volt

az előző (teljes) évi 157 milliárd után.

Decemberben pedig arról is döntött a cég taggyűlése – azaz Szíjj László –, hogy

a közel 20 milliárdos adózott eredményből 5 milliárd forintot kifizetnek osztalékként.

A Duna Aszfalt rendkívül sikeres éveket tudhat maga mögött:

Szíjj László neve egyébként legutóbb akkor pörgött igazán a hazai sajtóban, amikor kiderült, hogy a tiszakécskei nagyvállalkozó áll a cég mögött, amely üzemelteti az Artemy és a Lady MRD nevű jachtokat – a Lady MRD az a jacht, amelyet például Mészáros Lőrinc is többször igénybe vett már.

Tavaly augusztusban pedig az Index is beszámolt róla, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is igénybe vette az állami tendereken – az útépítéseket ugye szinte kizárólag az állam finanszírozza – jól prosperáló vállalkozó hajóját.

Rovatok