Index Vakbarát Hírportál

Újabb állami milliárdokat kap a divatipar

2021. január 15., péntek 17:20

Megemelték a keretösszeget, így tízmilliárd helyett 15 milliárd forintra pályázhatnak a divat- és dizájnipari vállalkozások – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára. Az MTI beszámolója szerint György László felhívta a figyelmet: az előminősítések első köre pénteken lezárul, de a pályázat iránt érdeklődő vállalkozások még jelentkezhetnek, január 16-án elindul az előminősítés második köre. Mint mondta, a hazai divat- és dizájnipar egyike a megerősítésre érdemes, kiemelt ágazatoknak.

A támogatás célja az ágazat kis- és középvállalkozásainak megerősítése, hogy meg tudják tartani munkavállalóikat, és fel tudjanak készülni a kihívásokhoz való alkalmazkodásra. Emellett azokat a cégeket, amelyek már versenyben vannak a világpiacokon, további növekedésre képesek, és még a koronavírus-járvány alatt is növelni tudták bevételeiket, hozzá kívánjuk segíteni ahhoz, hogy magyar multikká, regionális vagy globális szereplőkké váljanak

– hangsúlyozta az államtitkár.

Rovatok