Index Vakbarát Hírportál

KKM: 38 cég részesült külpiacra jutási támogatásban

2021. január 20., szerda 12:32

Harmincnyolc magyar vállalat vehetett át külpiacra jutási támogatásról szóló oklevelet a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkárától Budapesten. Magyar Levente az ünnepélyes átadáson hangsúlyozta: a cégek a válság kínálta lehetőséggel éltek, hiszen a pályázatot a koronavírus-járvány nélkül talán meg sem hirdették volna. Hozzáfűzte: „békeidőben” nem volt olyan év, amelyben a kormányzat százmilliárd forintokat mozgósított volna a magyar exportőrök pozícióinak megvédésére és kiterjesztésére – tudósított a Magyar Távirati Iroda.

A kormány a gazdaságvédelmi akcióterv keretében tavaly nemzeti exportvédelmi programot indított a koronavírus-járvány következtében nehéz helyzetbe jutott, az exportteljesítménytől nagymértékben függő vállalkozások támogatására.

A támogatási program célja, hogy segítséget nyújtson a hazai vállalkozásoknak a külpiaci versenyben való helytállásban, munkahelyek megőrzésében, fejlesztések megvalósításában, valamint hogy megőrizze és megerősítse az elmúlt években elért magyar exportteljesítményt.

Rovatok