Index Vakbarát Hírportál

Kocsmák nélkül is remekül megy a kocsmakvíz

2021. január 23., szombat 20:33

Bartha Álmos 12 évvel ezelőtt, Kínából hozta haza a kocsmakvíz ötletét, amely mostanra nemzetközi versennyé nőtte ki magát. A játékosok Garfielddal ellentétben imádják a hétfőket, számukra szent az este 8 óra, ami eddig kétszer okozott problémát a QuizNight alapítójának, mindkétszer a foci miatt.

Vége? Ennyi volt? Kezdhetek állást keresni?

– tette fel a kérdéseket magának Bartha Álmos 2020 tavaszán, amikor a koronavírus-járvány elérte Magyarországot, egymást érték a korlátozások, és egy csapásra beszüntették a tömegrendezvényeket.

Az áprilisi kocsmafutás elmaradt, ahogyan a májusi döntő is. Úgy tűnt, a kocsmakvíznek leáldozott.

Mert hogyan is lehetne kocsmakvízt rendezni, ha zárva vannak a kocsmák?!

A válasz: interneten.

Baráti szórakozásból nemzetközi verseny

„Hétfőnként nem lehetett megtartani a kvízeket, sőt az összes megrendelésemet is lemondták, úgyhogy volt bennem némi aggodalom. Aztán néhány hét után kiderült, a kvíz abba a szűk körbe tartozik, amelyet nemcsak élőben lehet tartani, hanem az interneten keresztül is remek közösségi élményt nyújt a családoknak, baráti társaságoknak. Mert bár a klasszikus értelemben vett kocsmakvíz leállt, azonnal át tudtunk állni a Facebookra és a YouTube-ra, amire jól reagált a közönség. Áprilistól pedig már visszajöttek a céges rendezvények is – mondta az Indexnek Bartha Álmos, a QuizNight alapítója, aki Kínában tanult, és onnan hozta haza magával a kocsmakvíz ötletét, igaz, eleinte csak hobbinak gondolta, amely kikapcsolódást nyújt baráti társaságának.

Ennek immár 12 éve. A szentendrei könnyed szórakozás pedig mostanra országos, sőt nemzetközi versennyé nőtte ki magát: a járvány előtt

Magyarországon több mint 50 helyszínen, valamint Szerbiában, Ausztriában, Romániában és Írországban is megteltek a kocsmák, pubok, kávézók hétfő esténként.

Ez nagyjából 800 csapatot, 3000–3500 játékost jelent hétről hétre.

Akik Garfielddal ellentétben imádják a hétfőket

Eleinte még kedden tartották a kvízeket, ám Álmos hamar rájött, hogy nem kelhet versenyre a Bajnokok Ligája közvetítésével, így esett a választás hétfőre. Csakhogy a kezdetekben nehéz volt kimozdítani otthonról az embereket hétfő esténként – vélhetően úgy voltak a hét első napjával, mint Garfield. Idővel viszont változott a helyzet, aki kipróbálta, megszerette, már várta a hétfőket, és ez azóta is így van. Ráadásul a vendéglátóhelyek is jól járnak vele, mert így zsúfolásig telnek, holott a hétfő távolról sem számít a legforgalmasabb napnak.

„Azért döntöttünk a hétfő mellett, mert nem akartam versenyezni más eseményekkel – mondta Bartha Álmos. – Két alkalommal azonban így is elkerülhetetlen volt, és mindkétszer a foci miatt. Egyszer a válogatott játszott, ami a lakosság nyolcvan százalékát érdekli, ezért nem is érdemes harcba szállni vele és programot szervezni rá, így aznap előre hoztuk a kvízt hét órára.

A másik az el Clásico volt. Megtartottuk a kvízt rendesen, és csodálkoztunk, hogy nincsenek emberek.”

A bajnokság az egyetemi tanévvel megy párhuzamosan – jelenleg online –, vagyis szeptembertől decemberig, majd január végétől májusig. A mostani idény január 25-én folytatódik, de függetlenül attól, hogy játszott-e már valaki korábban, be tud kapcsolódni bármikor. Ám aki azt gondolná, hogy kizárólag egyetemistáknak, professzoroknak szól, nagyon téved.

Csapatmunka, sör és a „jé”-élmény

A QuizNight – amely az angolszász területeken népszerű pubquiz műfaj magyarországi változata – ugyanis csapatjáték bármely korosztály számára, lényege, hogy nem az iskolában megszerzett vagy lexikális tudásra épít, hanem a közös gondolkodásra. Mivel a játék papíron zajlik, nincsen nyomógomb, így nem az nyer, akinek elsőként eszébe jut a válasz. Bőven van idő töprengeni a kérdéseken, sőt bármikor vissza lehet ugrani a korábbiakra, amikor a játékos a homlokára csap, mert hirtelen beugrik neki a megoldás.

Álmos ezt nevezi „jé”-élménynek,

ami annak köszönhető, hogy a csapattagok elkezdenek beszélgetni az adott témáról, így rávezetik egymást a jó válaszra, és ez a közös megfejtés nyújtja a játék igazi élményét, amellett, hogy az ember a barátaival van, jót beszélgetnek, esetleg legurítanak egy-két sört közben.

Úgy kell feltenni a kérdést, hogy mindenki sejtse a választ, de ne tudja biztosan. Ha mindenki tudja, az rossz kérdés, ahogy az is, amire senki sem tudja a választ. A kvíz ott kezdődik, ha elengeded az »a/b/c/d« jellegű, eldöntendő kérdéseket

– teszi hozzá a kocsmakvízek magyarországi úttörője.

Szemléltetés gyanánt Álmos A nagy kocsmakvízkönyv című kötetét hívtuk segítségül, hogy mutassunk néhány kérdést.

Például: Melyik az az állapot, amelyet Tom Cruise a Vanília égboltban, Harrison Ford a Star Wars-filmekben, Mike Myers pedig az Austin Powersben élt át, és a kriobiológia kutatja?

Vagy: Mi a közös Korda Györgyben és Lady Gagában?

Esetleg: Melyik elnevezés lehet a közös LeBron Jamesben, Zámbó Jimmyben és a száznyolcszoros magyar válogatott, szombathelyi születésű kapusban?

Vagy: Sorold fel a nyolc EU-tagországot, amelyiknek a piros-fehér-kék valamilyen árnyalata szerepel a zászlajában!

Kocsmakvíz a Tankcsapdával, Majkával,
Hajdú B. Istvánnal

Elsőre talán nem ugranak be a válaszok, de ha a játékosok elkezdenek beszélgetni, csapatként gondolkodni, akkor könnyen megtalálhatják a megoldást.

A QuizNight alapja a kommunikáció, a közös gondolkodás, a tanulás, az együttműködés, éppen ezért működik nagyon jól csapatépítő tréningeken

– mondta Bartha Álmos.

Márpedig a céges rendezvények, a csapatépítők jelentik a kvízmester megélhetését, a hétfői bajnokság csak alapbevétel. A pandémia magyarországi terjedésével viszont ez megszakadt.

Az internet azonban menedéket nyújtott, és hamar kiderült, hogy még az online térben is nagy szükség van a kocsmakvízre. Az emberek várták a hétfő este nyolc órát a járvány idején is. Legalább elfoglalták magukat, ráadásul a videochatnek köszönhetően kapcsolódni tudtak egymáshoz, és nem kellett lemondaniuk a megszokott, közös élményről, miközben mást nem igazán lehetett tenni.

Hirtelen mindenki be volt zárva a lakásába, és nem nagyon tudott mit kezdeni a helyzettel. Akik jártak hétfőnként kvízre, örültek, hogy megmaradt a játék. Sokan, nagyjából háromezren játszottak, akárcsak a koronavírus előtt, és rengeteg pozitív visszajelzést kaptam. Ezek a hétfők tartották bennem is a lelket

– mondta Álmos.

Bár nyáron szünetelt a bajnokság, felváltották a tematikus kvízek, így például Hajdú B. Istvánnal foci, Majkával zenei, Szirmai Gergellyel filmes, a totalcaros Sturcz Antallal autós, R. Kárpáti Péterrel Barátok közt kvíz, de volt olyan, amelynek a témája a Biblia, a Harry Potter, a sör, az NFL, vagy éppen a whisky volt. No meg a Tankcsapda-kvíz, amelynek előkészületeként Álmos két-három héten keresztül kizárólag a közelmúltban 30 éves együttes zenéjét hallgatta.

És hogy mi lesz a kocsmakvízzel?

Nem áll meg.

Amíg a korlátozások érvényben maradnak, Álmos az online térben teszi fel kérdéseit, igaz, már nagyon várja, hogy visszatérjen a hagyományos verzió, és a játékosok ismét az asztalokhoz ülhetnek a kocsmákban, nem csak a virtuális szobákban. Ugyanakkor kérdés, mennyi kedvük lesz emberek közé menni az újranyitáskor, mennyire lesz nehéz megtölteni a helyszíneket, és egyáltalán mennyi hely marad életben a nehézségek ellenére.

A QuizNight viszont remekül működik a jelenlegi helyzetben is, ami annak köszönhető, hogy online is aktívan lehet játszani, és kiváló szórakozást nyújt hétfő estére.

(Borítókép: QuizNight)

Rovatok