Index Vakbarát Hírportál

Másfél milliárd okostelefon eladásával számol a Gartner

2021. február 3., szerda 13:56

Az okostelefonok eladásának növekedésére számít az amerikai Gartner informatikai piackutató egyik vezetője – írja az MTI.

Idén 11,4 százalékkal 1,5 milliárdra nő az okostelefonok eladása a világon a tavalyi 10,5 százalékos csökkenés után, amit részben a koronavírus-járvány okozott

− mondta el Anshul Gupta, a cég kutatási igazgatója, aki szerint idén nagyobb mértékben nő az okostelefonok eladása a világon, mint amennyivel csökkent tavaly az értékesítés. A kutatás előrejelzése szerint idén 538,5 millió 5G mobiltelefont értékesítenek, az összes eladott okostelefon 35 százaléka lesz már ilyen. Az 5G telefonokból tavaly 213,3 milliót, 2019-ben még csupán 16,7 milliót adtak el. A cég kutatási igazgatója azzal számol, hogy a Kínában az idén eladott okostelefonok nagyobbik fele, 59,5 százaléka lesz már 5G készülék.

Rovatok