Index Vakbarát Hírportál

Jeff Bezos lelép az Amazon éléről

2021. február 3., szerda 06:31

Az Amazon bejelentette, hogy Jeff Bezos idén, a harmadik negyedévben távozik vezérigazgatói tisztségéből, és az igazgatótanács elnöke lesz. Jeff Bezos –  a világ egyik leggazdagabb embere – több időt és energiát akar fordítani filantróp tevékenységre, Blue Origin nevű űripari vállalatára, valamint a tulajdonában lévő Washington Post című napilapra. A vezérigazgatói posztot Andy Jassy, a felhőszolgáltatási divízió vezetője veszi át. Andy Jassy 1997-ben csatlakozott az Amazonhoz mint marketingigazgató.

Bejelentették azt is, hogy rekordnagyságú bevételt és nyereséget ért el az Amazon, a világ legnagyobb internetes kiskereskedelmi vállalata a tavalyi negyedik negyedévben, mivel az év végi ünnepi bevásárlás mellett a koronavírus-járvány miatt is jelentősen nőtt a forgalma – írja az MTI. 

A seattle-i központú Amazon a keddi tőzsdezárás után nyilvánosságra hozott gyorsjelentésében közölte, hogy nettó árbevétele éves összevetésben 43,6 százalékkal 125,55 milliárd dollárra emelkedett október–decemberben, míg működési költségei 42 százalékkal 118,68 milliárd dollárra ugrottak. 

A nyereség 121 százalékkal 7 milliárd 222 millió dollárra kúszott fel, az egy részvényre jutó nyereség hígított értéke 6,47 dollárról 14,09 dollárra nőtt.

Elemzők 119,8 milliárd dolláros bevétel mellett részvényenként 7,20 dollár nyereségre számítottak. Tavaly október–decemberben az Amazon már a harmadik egymást követő negyedévben termelt rekordnyereséget, bevételei pedig először haladták meg a százmilliárd dollárt.

A koronavírus-járvány kirobbanása óta, azaz már tíz hónapja a fogyasztók egyre gyakrabban rendelnek az Amazonon otthoni szállításra alapvető termékeket és egészségügyi árucikkeket is. Miközben a fizikai valóságban létező üzletek jórészt hosszú hónapokra bezártak, az Amazon több mint 400 ezer új munkavállalót vett fel, hogy ki tudja elégíteni a megrendeléseket.

A New York-i elektronikus tőzsdén, a Nasdaqon 3380 dolláron, 1,11 százalékos pluszban zártak az Amazon-részvények, ami több mint 66 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet. A vállalat piaci tőkeértéke 1700 milliárd dollárra rúg. Az utóbbi 52 hét alatt 1626,03 és 3552,25 dollár között mozgott az árfolyam.

Az online könyvesboltként induló Amazont 1994. július 5-én alapította Jeff Bezos. A vállalat részvényeit 1997 májusában vezették be a tőzsdére 18 dolláros kibocsátási árfolyamon. 

Rovatok