Index Vakbarát Hírportál

Majdnem tizedével drágultak tavaly a kötelezők

2021. február 8., hétfő 13:44

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) átlagos díja a személyautókra országosan 9 százalékkal 45 ezer forintra, Budapesten 15 százalékkal 63 ezer forintra nőtt tavaly – ismertette hétfőn a jegybank új indexét bemutató online sajtótájékoztatón Kandrács Csaba. Az MTI tudósítása szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke kiemelte:

az új árindex „régóta várt” átláthatóságot hozhat a kgfb árazásba, ami erősítheti a közbizalmat, ugyanis a szektor egészére vonatkozóan ilyen árindex eddig nem volt.

Az autós szerződések díjainak átlagára 2016-hoz képest tavaly december végére 73 százalékkal nőtt, a nettó áremelkedés – az adóktól, káreseményektől és tartalékoktól megtisztítva – 40 százalékos volt.

A gépjármű-biztosítási díjak 2019-ig összhangban voltak a károk alakulásával, tavaly azonban a járvány miatt az olló szétnyílt a díjak javára – mondta Kandrács Csaba, utalva arra, hogy egyszeri hatásként tekintenek a jelenségre, illetve későbbi korrekcióra számítanak.

Már megáll a saját lábán a kgfb üzletág

Nagy Koppány László, a biztosítási, pénztári és közvetítői felügyeleti igazgatóság vezetője a sajtótájékoztatón felidézte: 2015 előtt 10-20 százalékos veszteségeket könyvelt el a kgfb üzletág, mára viszont 5-6 százalékos nyereség mellett „megáll a saját lábán”.

Érdemes összehasonlítani a 13 biztosító díját, és adott esetben kedvezőbb ajánlat után nézni – biztatta a szakember az ügyfeleket utalva arra, hogy mára 10 százalék körüli szintre esett vissza azok száma, akik az év elején szolgáltatót váltanak.

Az MNB a kgfb díjak alakulásáról szóló indexet negyedévente teszi közzé honlapján külön lebontásban normál személyautókra és egyéb kategóriákra, például flottás személyautókra, nagy buszokra és nehéz pótkocsikra.

Rovatok