Index Vakbarát Hírportál

Hiába a 11 ezer milliárdos EU-s támogatás Magyarországnak, Budapestnek csak morzsák juthatnak

2021. február 9., kedd 13:06

Nagyjából ötmilliárd forint elosztásába lehet beleszólása Budapest vezetésének. Ez önmagában nem tűnik rossznak, ám ha hozzátesszük, hogy Magyarország megközelítőleg 11 000 milliárdos támogatást kap az Európai Unió hétéves (2021–2027) költségvetési ciklusában, már egészen más képet fest a történet.

Bár a pénz nagyobbik részét a szegényebb régiók fejlesztésére fordítják, a támogatásnak van olyan programja, amelyet a gazdaságilag fejlettebb nagyvárosok kapják. Ennek az alapja az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA), amelynek hat százalékát fenntartható városfejlesztés címen a nagyobb városokra kell költeni. Így juthat pénz Budapestnek is.

Az uniós keret költségvetési terveit a Miniszterelnökségen készítik, és a településfejlesztésre vonatkozó terveket a közelmúltban küldték ki a megyei önkormányzatoknak, amelynek egy példányát megszerezte a 444. Ebből kiderül, hogy a budapesti ERFA-forrás 20 százalékát a budapesti önkormányzatokkal egyeztetett tartalommal, pályázatos konstrukcióban használják fel, vagyis a fővárosi és a kerületi önkormányzatok a Budapestre jutó összeg elosztásának a 20 százalékába szólhat bele. A lap szerint ez

a következő hét évre nagyjából ötmilliárd forintnak felel meg, amely a teljes, 11 000 milliárdos összeg 0,045 százaléka.

És hogy milyen fejlesztések valósulhatnak meg a fővárosban?

Tervbe van véve a HÉV, a földalatti, a Népliget felújítása, a csepeli közparkok fejlesztése és a Ráckevei- (Soroksári) Duna-ág revitalizációja. Ezek közül a földalatti tartozik a főváros hatáskörébe, a többi fejlesztés a Déli Városkapu Program kormányzati projektjéhez tartozik, amely az építendő atlétikai stadion környékének rehabilitációjáról szól. A fejlesztésekért Fürjes Balázs budapesti és agglomerációs ügyekért felelős államtitkár és a szintén kormányzati háttérrel rendelkező Budapest Fejlesztési Központ felel.

(Borítókép: Budapest a Gellért-hegyről fotózva. Fotó: Jászai Csaba / MTI)

Rovatok