Index Vakbarát Hírportál

Védelmébe vette a WHO az AstraZeneca vakcináját

2021. február 9., kedd 12:07

Dél-Afrikába a múlt héten 1 millió dózis érkezett az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett koronavírus elleni vakcinából. Az Associated Press tudósítása szerint az országban e hónapban indult volna az egészségügyi dolgozók széles körű oltása a vakcinával, azonban az egészségügyi miniszter, Zweli Mkhize bejelentette, hogy elhalasztják a védőoltások beadását, mivel „több adatra van szükség a vakcina hatékonyságáról a dél-afrikai mutáns vírus ellen”.

Az országban a fertőzések 90 százalékát már az új mutáns okozza, ezért gyakorlatilag semmi jelentősége nincs annak, hogy a vakcina hogyan véd az eredeti, Kínából induló vírusvariáns ellen. Dél-Afrika egészségügyi minisztere mindezt egy viszonylag kevés, 2000 beteget bevonó vizsgálat eredményeire alapozta, miszerint az AstraZeneca-vakcina minimális védelmet nyújt csak az enyhe és középsúlyos lefolyású koronavírus-betegség ellen. 

A WHO tegnap ülésezett a Dél-Afrikában kialakult helyzettel kapcsolatban, és dr. Katherine O′Brien, a WHO immunizációs programjának vezetője szerint azonban a fentiek ellenére nagyon is valószínű, hogy az Oxford–AstraZeneca oltása ennek ellenére megvéd a dél-afrikai mutáns vírus által okozott súlyos, kórházi kezelést igénylő, netalán halálhoz vezető fertőzésekkel szemben.

A szóban forgó, 2000 beteg bevonásával történt vizsgálat a dél-afrikai University of the Witwatersrand, illetve a brit Oxford University munkája nyomán történt, de még nem lektorálták független szakértők. A vizsgálat vezetője, prof. Shabir Madhi szerint a tanulmány nem alkalmas arra, hogy a vakcina által a súlyos vagy halálos lefolyású esetek ellen nyújtott védelméről mondjon véleményt, mivel a tesztelésbe bevont betegek átlagéletkora mindössze 31 év volt, így nem a magas rizikójú betegeket tanulmányozták. Emiatt maga a vizsgálat vezetője is úgy vélekedett, hogy semmi nem utal arra, hogy a súlyos esetek ellen ne védene a brit–svéd vakcina.

A hasonló alapelven, vagyis adenovírus-vektor segítségével működő, az amerikai Johnson & Johnson tulajdonában levő belga Janssen vakcinája, amely jelenleg engedélyezésre vár az Egyesült Államokban, védelmet nyújt a dél-afrikai vírusmutáció ellen is, ráadásul mindössze egy dózis beadása után teszi mindezt. Ebből a vakcinából az Európai Unió is rendelt 200 millió adagot, de itt még nincs beadva a kérelem az engedélyezésre. A gyártó képviselője szerint ez az elkövetkező hetekben várható. A hazánkban már engedélyezett Moderna-vakcina fejlesztői a múlt héten jelentették be, hogy a védőoltás az eddig vizsgált betegekben olyan antitestek termelését indította be, amely képes a dél-afrikai mutáns semlegesítésére is. 

A szerző allergológus és klinikai immunológus szakorvos

(Borítókép: Zweli Mkhize, a Dél-afrikai Köztársaság egészségügyi minisztere. Fotó: Guillem Sartorio / AFP)

Rovatok