Index Vakbarát Hírportál

Európai Parlament: legyen magasabb a minimálbér, mint a szegénységi küszöb

2021. február 10., szerda 18:58

Megszavazta az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén a munkahelyi egyenlőtlenségekkel és a dolgozói szegénységgel kapcsolatos parlamenti jelentést, amely egyebek között azt szorgalmazza, hogy az uniós tagállamok a nemzeti jogszabályban meghatározott minimálbért mindig a szegénységi küszöb fölé helyezzék – számolt be az MTI.

A képviselők szerint a megfelelően megállapított minimálbér megoldást jelent az egyenlőtlenségek csökkentésére és a dolgozói szegénység problémájára.

Az EP tagjai a jelentésben indítványozták azt is, hogy az atipikus módon foglalkoztatott vagy nem hagyományos munkaviszonyban dolgozóknak biztosítsanak másokkal azonos jogokat, és vezessenek be a jelenleginél jobb munka-szabadidő arányt.

A minimális munkakörülményekre vonatkozó jogszabályokat minden munkavállaló esetében be kell tartani, ez fontos eleme a dolgozói szegénység elleni harcnak – hangsúlyozták a képviselők. Mivel állításuk szerint a nőket nagyobb valószínűséggel sújtja a szegénység és a társadalmi kirekesztés, ezért a nemek közötti bérszakadék felszámolása és a megfizethető, jó minőségű gyermekgondozás is fontos szerepet játszik a szegénység elleni küzdelemben.

Az uniós statisztikai hivatal meghatározása szerint dolgozói szegénységről akkor kell beszélni, ha a munkavállaló félévnyi munkájáért kapott összjövedelme a szociális juttatásokkal együtt nem éri el a háztartásokra számított éves nemzeti mediánjövedelem 60 százalékát.

Az Eurostat adatai szerint 2019-ben az európai munkavállalók átlagban 9,2 százalékát, Magyarországon 8,4 százalékát fenyegette a dolgozói szegénység.

Az Európai Bizottság novemberben terjesztette elő a megfelelő minimálbérrel kapcsolatos javaslatát, amely méltányos bért és tisztességes megélhetést hivatott biztosítani az uniós munkavállalóknak, bárhol dolgozzanak is.

Rovatok