Index Vakbarát Hírportál

Akár 60-80 milliót is lehet falusi boltfejlesztésre nyerni

2021. február 12., péntek 20:26

A kormány 2021-ben 45 milliárd forinttal támogatja a falusi kisboltok működését, fejlesztését, valamint a korábban bezárt boltok újranyitását a Magyar Falu Programon keresztül – mondta Gyopáros Alpára modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos Pápán az MTI tudósítása szerint. A támogatás ingatlanfejlesztésre, eszközbeszerzésre, ingatlanvásárlásra vagy bértámogatásra fordítható.

Az új pillérrel bővülő Magyar Falu Program, amely a helyi életminőség javítását, az otthonteremtést és a falusi utak fejlesztését célozza, az ötezer fős és az ennél kisebb településeken tapasztalható népességcsökkenés megállítására hivatott – mondta a politikus.

Közölte: mintegy 2400 településről lehet pályázni, egy-egy bolt akár 60-70 millió forinthoz is juthat.

A támogatásban részesülő kereskedelmi egységeket öt éven át működtetni kell, valamint meghatározott árucikkeket forgalmazniuk kell – részletezte a feltételeket Gyopáros Alpár.

A falusi kisboltok támogatásáról szóló kormányrendelet a napokban megjelenik, azt követően a Bethlen Gábor Alapítvány felületén lesz lehetőség az előzetes regisztrációra.

Ősszel a tervek szerint már folyósítják a támogatási összegeket

– fűzte hozzá a kormánybiztos, aki a támogatandó üzletek számáról azt mondta, az ezres nagyságrendű lehet.

Jelezte, hogy a boltokban az élelmiszerek mellett egyéb termékek, illetve piaci szolgáltatások, például vény nélkül kapható gyógyszerek és postai szolgáltatások is elérhetőek lesznek.

Rovatok