Index Vakbarát Hírportál

Tállai András: élettársak házasságát ösztönözte az adókedvezmény

2021. február 14., vasárnap 09:13

Több mint négyszer annyi első házas vette igénybe a havi ötezer forintos állami támogatást, mint 2015-ben, az Európai Unióban egyedülálló adókedvezmény bevezetésének évében – mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek. 

Az első házasok kedvezménye, amellyel Magyarország segíti már a kezdetektől a családalapítást, beváltotta a hozzá fűzött eredményeket

– hangsúlyozta Tállai András.

A minisztériumi adatokból az olvasható ki az államtitkár meglátása szerint, hogy 

legalább minden második, nemrég összeházasodott párnak van gyermeke. 

Sokan a gyermekek után járó családi kedvezményt is igénybe veszik.

Azt is kiemelte Tállai András, hogy ez az arány még jobb is lehet. 

a két kedvezményt egyszerre érvényesítő 45 ezer első házas, kisgyermekes szülő

mellett sokan vannak, akik felosztják egymás között a két kedvezményt: egyikük az első házast, másikuk a családi kedvezményt veszi igénybe; és ők nem is szerepelnek a statisztikában.

Arról is szólt a szakember, hogy az szja-bevallások adatai alapján 2019-ben több mint 

kilencvenháromezer első házas igényelte az adóban kifejezve havi ötezer forintos kedvezményt, ezzel ez érintettek összességében 3,4 milliárd forinthoz jutottak.

Ehhez képest az első évben, vagyis 2015-ben még mindössze huszonkétezren éltek a lehetőséggel, ami akkor összességében félmilliárd forintnyi kedvezményt jelentett.

A szülők havonta egy gyermek után tízezer, kettő után összesen negyvenezer, három vagy több gyermeknél gyermekenként harmincháromezer forint havi kedvezményt érvényesíthetnek. A négy- vagy többgyermekes anyáknak szja-mentességet garantál a jogszabály – részletezte az államtitkár.

Rovatok