Index Vakbarát Hírportál

Több tízezer embert érint a drónszabályozás változása

2021. február 16., kedd 11:43

A pilóta nélküli légi járművekre, azaz a drónokra vonatkozó szabályozás 2021-től hazánkban is megváltozik, február közepétől pedig már szankcionálhatnak a hatóságok – hívja fel a figyelmet közleményében a Generali Biztosító. Lesz kötelező drónregisztráció, és változik a felelősségbiztosítás is – aki pedig tilosban jár, nagyra nyithatja a pénztárcáját.

Magyarországon jelenleg 70-80 ezer drón repked, és többségüket hobbifelhasználók működtetik; számuk folyamatosan növekszik, becslések szerint akár évente 50 százalékkal is nőhet a regisztrált, pilóta nélküli légi járművek száma hazánkban.

Jelenleg döntően a hobbiszegmens repteti a legtöbb drónt (90 százalék), a kereskedelmi (9 százalék) és a közszolgálati (1 százalék) szektor ehhez képest egyelőre elmarad. Szerepük és hasznuk azonban csöppet sem jelentéktelen: különösen a mezőgazdaság, az energia- és az építőipar aknázza ki a technológia nyújtotta lehetőségeket, de egyre több tevékenységbe vonja be a repülő segítőket a tűzoltóság és a mentőszolgálat is.

Szigorodnak a szabályok

A hivatalos meghatározás szerint drónnak minősül minden olyan légi jármű, amely a fedélzetén tartózkodó pilóta nélkül üzemel, vagy amelyet ilyen üzemmódra terveztek, és önálló vagy távirányítással történő működésre képes. A modern légi eszközök piacának bővülését az utóbbi években nagyban akadályozta, hogy rendkívül hiányos és bizonytalan volt az üzemeltetésükre vonatkozó törvényi környezet, így az Európai Unió 2019-ben rendeletbe foglalta a kérdést, meghatározva a tagállami szabályozások kereteit. Ezt követte hazánk is,

az új dróntörvényt pedig 2021. február 10-től kell alkalmazniuk a hazai drónosoknak.

Az előírásokat nagy valószínűség szerint folyamatosan felül kell majd vizsgálni a technológia fejlődését és rohamos terjedését követve – írja a Generali. Idén tehát már minden olyan drónt kötelező regisztrálni az Innovációs és Technológiai Minisztérium által meghatározott módon, amely az EU irányelvek szerint

Bármely kitétel megléte esetén kötelező a bejelentés. Ezenkívül a törvényes drónozáshoz elengedhetetlen lesz a jövőben a Mydronespace mobilapplikáció használata, lakott terület feletti repüléshez pedig eseti légtér kijelölését is kell igényelni.

A biztosító szerint az új előírások teljesítésének előfeltétele lesz az, hogy a drónok üzemben tartói felelősségbiztosítást is kössenek. Szintén a biztonságos drónhasználatot hivatott elősegíteni az a rendelkezés, amely szerint a távpilótáknak a repülési művelet típusához igazodó kötelező oktatást és vizsgát kell teljesíteniük, és az így szerzett kompetenciatanúsítvánnyal igazolhatják majd, hogy felelősen és hozzáértően tudnak részt venni a légi közlekedés e modern formájában.

Rovatok