Index Vakbarát Hírportál

Tavasszal visszatérhet az IMF

2021. február 16., kedd 08:57

Tavaly nagy meglepetésre elmaradt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szokásos éves konzultációja Magyarországon. Eddig megszokott volt, hogy a szervezet szakértői évente egyszer ellátogattak Budapestre és egyeztettek a gazdaságpolitika főbb szereplőivel, majd hosszú jelentést publikáltak a tárgyalások eredményéről – írja a portfolio.hu.

Ezekben a riportokban gyakran fogalmazott meg éles kritikát a Valutaalap. A gazdasági lap úgy értesült, hogy a 2020-as felülvizsgálatot a járvány miatt halasztották el, és a tervek szerint idén tavasszal érkezik az IMF-küldöttség Magyarországra.

Legutóbb 2019-ben a szuperállampapír kockázataira hívták fel a figyelmet. A Valutaalap szakértői szerint korlátozni kellene a lakossági slágertermék vásárlását, illetve csökkenteni a kamatot. Elismerték, hogy a lakosság stabil befektetői réteget jelent az állampapírpiacon, de szerintük folyamatosan monitorozni kellene a szuperállampapírt. Az IMF megállapításaira nem sokkal később reagált az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója. Kurali Zoltán úgy ítélte meg, hogy nem reálisak a Valutaalap javaslatai.

Rovatok