A Milton Friedman Egyetem szociológusával beszélgettünk a magyar társadalomban tapasztalható „Covid-szolidaritás” mértékéről. Egy novemberben készült felmérés igen vegyes képet mutat.
A SARS-CoV-2-es koronavírus terjedésének egyik kritikus pontja, hogy vajon mennyire vagyunk képesek önzetlenül viselkedni ebben a különleges helyzetben. A társadalmi szolidaritás kulcsfontosságúnak tűnik, meghatározza azt is, hogy a virológusok, immunológusok által ezerszer hangsúlyozott nyájimmunitás – a vírussal szemben védett megfelelő létszámú tömeg kialakítása – mikorra alakulhat ki, a koronavírus elleni védőoltás ugyanis nem kötelező, mindenki maga dönti el, beadatja-e.
A témában Grajczjár István, a Milton Friedman Egyetem szociológusa jegyez egy friss tanulmányt, melynek alapját egy tavaly novemberi, országos, reprezentatív telefonos felmérés adja. 1002 embert kérdeztek meg, többek között a nyájimmunitáshoz szükséges szolidaritást illetően, az eredményeket pedig makro-, mezo- és mikroszinten is elemezték. A felmérésnek megágyazott egy előzetes feltáró vizsgálat is, melyben négy darab hatfős fókuszcsoporttal interjúztak a kutatók. A fenti tanulmány elkészítéséhez összeállított kérdőívet ez alapján rakták össze.
„A vizsgálatok azt mutatják, hogy a jelenlegi vírusválság közepette leginkább az határozza meg az emberekben megmutatkozó szolidaritást, ha valaki elkapta a fertőzést.
Aki átesett a betegségen, az csaknem biztosan szolidárissá vált a többiekkel.
A másik fontos tényező, hogy az iskolai végzettség, foglalkozási pozíció és egy főre jutó jövedelem alapján magasabb társadalmi státuszba sorolhatóknak magasabb a szolidaritás iránti igénye, és a bizalmi szintje – például a vakcinákkal, a döntéshozókkal és a vírussal foglalkozó szakemberekkel szemben” – kezdte megkeresésünkre Grajczjár István, és egy érdekességre is felhívta a figyelmet. Amikor a szolidaritás vagy az empátia iránti igényről beszélünk, a nemek szerinti megoszlásban többnyire a nők kerülnek előtérbe. A Covid elleni védőoltás kapcsán viszont ennek ellenkezője mutatkozik.
„A kialakult helyzetben a nők sokkal óvatosabbak, s ez befolyásolja a szolidaritási szintjüket. Ehhez csak hozzájárul az oltásellenességet felkorbácsoló konteókba vetett bizonyos fokú hit is. A férfiak egy része egyfajta paternalista munkaerőpiaci sztereotípia mentén úgy gondolkozik, hogy mivel ő továbbra is dolgozik, kitettebb a megbetegedésnek, és nagyobb az esélye, hogy hazaviszi a vírust.
Különösen a dolgozó férfiak bizalmi szintje magasabb az oltás iránt, hisz ebben az élethelyzetben ők nagyobb kockázati faktorként vannak jelen, és azzal védik a környezetüket, ha beoltatják magukat. Mindebből fakad, hogy az ő szolidaritási szintjük a nyájimmunitás kapcsán magasabb.”
Ha szeretnénk mérleget vonni a felmérésből, Grajczjár István szerint igen vegyes a „szolidaritási” térkép a vírus kapcsán. Ijesztőnek találta az úgynevezett exkluzív szolidáris csoport 26,2 százalékos értékét: ők azok, akik ugyan beoltatnák magukat, de szociáldarwinista alapon gondolkodva a saját, felsőbbrendűnek tartott csoportjukkal szolidárisak, mással nem. Más csoportok kapcsán azt vallják, hogy genetikai alapon dől el, kinek milyen erős a szervezete, és a természetes szelekció dönti el, ki betegszik meg, és milyen lefolyása lesz nála a vírusnak. Az exkluzív nonszolidárisok (12,5 százalék) ennél is szélsőségesebben gondolkodnak: senki kedvéért nem oltatnák be magukat, és teljesen a természetre bízzák, ki hogy reagál a vírusra.
Bár a felmérésben részt vevők közel 40 százalékát tette ki a két csoport, a magyarokra általánosságban nem lehet azt mondani, hogy szociáldarwinista alapon gondolkodnának. Ugyanakkor a 40 százalék azt érzékelteti, hogy így azért nehéz lesz elérni a várva várt nyájimmunitást
– hangsúlyozza Grajczjár István. Ha ehhez hozzávesszük az inkluzív nonszolidárisok 28,6 százalékát, még kevésbé pozitív az összkép. Ők nem radikálisok, nem osztják a szociáldarwinista elképzelést, ám teljesen elutasítják azt a véleményt, hogy a járványt a vakcinációval meg lehetne oldani.
„Náluk nagyon erősen érvényesül a bizonytalanság és a rendszerrel szembeni bizalmatlanság.
Rendkívül erős, az elmúlt 30 év folyamataira reagáló antielitista csalódottságból kiindulva formáltak véleményt a nyájimmunitás kérdésében. Kiábrándultságuktól vezetve hátat fordítottak a társadalomnak, s nem szolidárisak annak tagjaival”
– hangzik a keserű megállapítás. Így viszont marad a 28,6 százalékot kitevő inkluzív szolidáris csoport, amelynek többsége saját maga, a környezetében élők és a veszélyeztetettek miatt is felvenné az oltást, illetve az a 26,2 százalék, aki a maga érdekében oltatna, ám a nyájimmunitás elérésével kevéssé törődik.
Érdekesség, hogy az elmúlt évtizedek politikai rendszerében tapasztalt kiábrándultság szerepet játszik abban, hogy kiben milyen mértékű szolidaritási igény jelentkezik, az azonban nem befolyásolja a döntést, hogy ki melyik pártra szavaz.
„A legelvadultabb oltásellenesek, akik nem foglalkoznak senki más érdekeivel, és azok, akiknél a legmagasabb szolidaritási szintet mértük, ugyanolyan arányban Fidesz-szavazók, voksolnak az ellenzékre, vagy épp bizonytalanok” – magyarázta a kutató, hozzátéve, hogy
A szolidaritási mutató tehát semmilyen szinten sem fedi a pártpolitikai preferenciát.
Végezetül egy érdekességre is felhívta a figyelmet az általános szolidaritási mutatóról. A megkérdezettek jelentős része nem bánja, hogy nem az egészséges, nem veszélyeztetett többséggel kezdődött az oltási kampány, hanem a veszélyeztetett idősekkel, krónikus betegekkel, így ugyanis nem ők voltak azok, akiken le lehet mérni, milyen hatással jár a vakcina beadása. Még az oltáspártiak körében is többségben voltak azok, akik a szakemberek ajánlására várnak, vagy kivárnák, amíg egy jelentős tömeget beoltanak előttük.
(Borítókép: Védőmaszkot hordó emberek 2020. november 22-én Madridban. Fotó: Marcos del Mazo / LightRocket / Getty Images)