Index Vakbarát Hírportál

Sztrájk a B. Braun Medical gyöngyösi gyárában

2021. február 23., kedd 21:35

Figyelmeztető sztrájkot tartottak a B. Braun Medical Kft. gyöngyösi gyárában.

László Zoltán, a munkavállalók érdekképviseletét ellátó Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke az MTI-nek elmondta: követelésük az 1600 fős teljes dolgozói létszámra vonatkozóan egységesen nyolcszázalékos bérfejlesztés.

A megmozdulás után az alelnök közölte, hogy a fizikai dolgozók kevés kivétellel csatlakoztak a kétórás figyelmeztető sztrájkhoz. A két nappalos műszakban dolgozó fizikai állomány több mint 600 fővel csatlakozott, míg az éjszakás műszak tagjai aláírásukkal hasonló arányban támogatták a kezdeményezést. Az alelnök hangsúlyozta: a gyár dolgozói szükség esetén újabb munkabeszüntetésre is hajlandók.

Jelezte: legközelebb szerda délelőtt egyeztetnek a B. Braun képviselőivel, és reményeik szerint ezúttal már szó esik a bérekről is, mert eddig csak a mai figyelmeztető sztrájk lebonyolításának körülményeiről tárgyaltak – fogalmazott.

Horn Péter, a B. Braun vállalatcsoport vezérigazgatója az MTI megkeresésére elmondta: 2018-ban, 2019-ben és tavaly átlagosan évi tízszázalékos béremelést hajtottak végre a gyöngyösi üzemben. Ezt az ütemet azonban idén a koronavírus-járvány miatt jelentősen visszaesett megrendelési állomány miatt nincs lehetőségük fenntartani.

A cég orvosi eszközöket gyárt, túlnyomórészt műtéti, illetve infúziós és transzfúziós felhasználásra. Ezek iránt az ilyen jellegű beavatkozások nagyarányú elmaradása, illetve halasztása miatt megcsappant a kereslet – tette hozzá a vezérigazgató. Szerinte korrekt és tisztességes a cég idei évre szóló ajánlata, amely a fizikai dolgozókra vonatkozóan 2–5,4 százalékos, sávos béremelést és az ösztönzők 9–20 százalékos emelését tartalmazza, míg az adminisztratív állomány számára változatlan alapbér mellett az eddigi egy helyett kéthavi bónuszt tesz elérhetővé.

Rovatok