Index Vakbarát Hírportál

A fiatal foglalkoztatottak száma csökkent leginkább

2021. február 26., péntek 12:52

A foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 537 ezer volt. Részben a járvány gazdasági következményeként, részben a szezonális hatások miatt az előző hónaphoz képest 97 ezerrel, a tavaly januárihoz viszonyítva pedig 55 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak létszáma – közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal megjegyezve, hogy január 1-jétől a nemzetközi szabályozással összhangban változott módszertant alkalmaz a hivatal.

A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 71,1 százalék volt, ami a decemberi értéknél 1,5 százalékponttal, a tavaly januárinál 0,7 százalékponttal alacsonyabb volt.

Januártól a gyed, gyes mellett dolgozókon túl azok a – korábban inaktívnak vagy munkanélkülinek számító – személyek is foglalkoztatottnak minősülnek, akik a gyermekgondozási ellátás igénybevétele előtt dolgoztak utoljára, a távollét idején pénzbeli juttatásban részesülnek, és az ellátás igénybevételét követően visszatérhetnek a korábbi munkahelyükre.

Vagyis a munkájuktól a gyermekgondozási ellátás igénybevétele miatt tartósan távollevők is foglalkoztatottnak számítanak

– magyarázta a módszertani változást a KSH.  A módszertani változás eredményeként a nők foglalkoztatási mutatói jelentős mértékben módosulnak – tették hozzá.

A 2020. november-2021. januári háromhónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 601 ezer volt, 26 ezerrel elmaradt az előző év azonos időszakától.

Elsősorban a magyarországi háztartások külföldön dolgozó tagjai körében csökkent a foglalkoztatottság 36 ezerrel, a közfoglalkoztatottak 10 ezerrel voltak kevesebben,

mint egy éve, az elsődleges munkaerőpiacon foglalkoztatottak száma pedig 20 ezerrel nőtt. 

A férfi foglalkoztatottak létszáma nem változott, 2 millió 425 ezer volt, a foglalkoztatási rátájuk pedig – részben demográfiai okból – 0,4 százalékponttal, 77,5 százalékra nőtt. A foglalkoztatott nők létszáma 29 ezerrel, 2 millió 90 ezerre a foglalkoztatási ráta 0,3 százalékponttal, 66,7 százalékra csökkent.

Rovatok