Index Vakbarát Hírportál

Jelentősen nőtt a Richter nyeresége és árbevétele 2020-ban

2021. február 26., péntek 07:40

A Richter Gedeon Nyrt. 2020-ben 115,164 milliárd forint adózás előtti nyereséget ért el, ami 126,5 százalékkal nagyobb az előző évinél – közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.

A társaság éves árbevétele 566,776 milliárd forint volt, 11,6 százalékkal haladta meg az előző évit a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült, konszolidált gyorsjelentés szerint.

Tavaly az utolsó negyedévben 21,748 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el a Richter, a bázisidőszakban mért 13,617 milliárd forint veszteség után. Az árbevétel az előző év azonos időszakához viszonyítva 8,4 százalékkal nőtt, 150,387 milliárd forint lett tavaly az utolsó negyedévben.

A Portfolio.hu által készített elemzői konszenzus mediánja a Richter negyedik negyedévi árbevételét 147 milliárd forintra, adózott eredményét 24,6 milliárd forintra várta.

Orbán Gábor, a társaság vezérigazgatója a jelentésben kiemelte, a Richter 2020-ban, a nehezített körülmények ellenére is teljesítette küldetését: elérhető árú és magas minőségű készítményeiket tavaly is megfelelő mennyiségben tudták biztosítani szerte a világon. Hozzátette, árbevételük és fedezeti hányadaik a tervek szerint vagy a felett alakultak, amiben a javuló jövedelmezőségű alaptevékenységen túl a Vraylar amerikai felfutása különleges szerepet játszott.

A vezérigazgató a jelentésben arról is beszámolt, hogy miután megvásárolták a Johnson & Johnson leányvállalatának, a Janssen-nek az Evra fogamzásgátló tapaszát, a Richter a világ legszélesebb körű női fogamzásgátló megoldásait nyújtó vállalattá vált.

A jelentés szerint a gyógyszergyártási szegmens 2020-as árbevétele Magyarországon 41,086 milliárd forint lett, ami forintban 3,2 százalékos éves növekedés. Magyarországon a teljes gyógyszerpiac növekedése 7,3 százalékos volt, a Richter termékek kiskereskedelmi forgalma 1 százalékkal emelkedett a rendelkezésre álló adatok alapján. A Richter a magyarországi piaci szereplők rangsorában 4,6 százalékos részesedéssel az ötödik helyen áll. A vényköteles patikai piacot tekintve a Richter 7,3 százalékos piaci részesedéssel a második legnagyobb forgalmazó.

Szintén a gyógyszergyártási szegmenset tekintve az Európai Unióban, a magyarországi piac nélkül, a társaság árbevétele 389,9 millió eurót tett ki, ami 0,7 százalékos éves növekedés.

A Richter részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. A csütörtöki kereskedésben a papírok árfolyama 150 forinttal, 1,74 százalékkal 8770 forintra erősödött. Az elmúlt évben a legmagasabb árfolyama 9065 forint, a legalacsonyabb 5200 forint volt.

Rovatok