Index Vakbarát Hírportál

Ad támogatást az Orbán-kormány, de csak kormánypárti kerületeknek

2021. március 1., hétfő 19:16

A fővárosi vezetők a megyei jogú és nagyvárosokhoz hasonlóan teljes iparűzésiadó- kompenzációt kértek a kormánytól. A múlt heten tárgyaltak is erről, de az nem volt sikeres. Gulyás Gergely ugyanis csak arra tett ígéretet, hogy majd egyesével egyeztetnek az önkormányzatokkal a pótlás mértékéről.

Karácsony Gergely már többször hangoztatta, hogy kevesebb pénzből kell gazdálkodnia az önkormányzatoknak. A főpolgármester a csütörtöki tárgyalás után be is mutatta, hogy mennyi támogatást kaptak a kormánytól: egy noteszt és egy tollat. És mint a Népszava észrevette a legfrissebb Magyar Közlönyben, két kormánypárti kerület több mint 300 millió forintot kapott együtt.

az V. kerület 91 millió forintot kapott idősügyi infokommunikációs programra, a XII. kerület pedig 225 millió forintot önkormányzati fejlesztések kiegészítő munkálataira.

Az RTL Klub Híradó megkereste az illetékes önkormányzatokat, de csak a XII. kerülettől kapott választ. A Pokorni Zoltán vezette városrész szerint a támogatást még a koronavírus-járvány előtt elindult fejlesztések befejezésére kapta. Az ügy a parlamentben is téma volt. A Jobbik szerint a kormánynak politikamentesen kellene kompenzálnia az önkormányzatokat az elvonások miatt. A kormány úgy véli, az ellenzéki politikusok „nem tudják vezetni a városokat, csak sírni”.

Nem ez az első ilyen kormányzati támogatás – emlékezet az RTL Klub Híradó – karácsonykor a 14 kormánypárti megyei jogú városból 12 kapott összesen 17 milliárd forintot, lényegében szabad felhasználásra. A 10 ellenzékiből pedig csak egy, Salgótarján, 400 millió forintot. 

FRISSÍTÉS

Az V. kerület helyreigazította az RTL Klub Híradóját. Az önkormányzat írta, hogy a csatorna valótlanul állította azt, hogy ők nem válaszoltak a megkeresésükre. „Az Idősügyi Infokommunikációs Program 2017. március 1-én indult a 1056/2017 (II. 7.) Kormányhatározat alapján a Belvárosban zajló pilot program hátrányos helyzetű településekre történő kiterjesztéseként és pozitív eredményeire való tekintettel a 1812/2019 (12.30) Kormányhatározat alapján 2022. december 31-ig került meghosszabbításra. A program megvalósítását a Belváros Önkormányzatának 100%-os tulajdonában álló Segítő Kezek az Aktív Évekért Nonprofit Közhasznú Kft. végzi. Azonban a program megközelítőleg 480 helyszíne közül csak egy az V. kerület. A Segítő Kezek Nonprofit Kft.-nek közvetlenül 112 településközponttal van szerződése, ahová diszpécser központokat állítottak fel a program keretében. Megjegyeznénk a hétvégén megjelent sajtóhírekre reagálva, hogy ezeknek több mint a fele nem FIDESZ-KDNP vezette település, amelyek ugyanúgy érintettek a 91 millió Ft összegű támogatás felhasználásában, ahogy a program bármelyik települése. A program célja, hogy az idős korosztály is minél nagyobb számban és mértékben részesüljön az informatika vívmányaiból, ezáltal lehetőséget biztosítva az aktív nyugdíjas évekre és megóvva a generációt az elmagányosodától (ami a koronavírus miatti veszélyhelyzetben különösen aktuális jelenség). A program keretében elsőként a számítógép és az internet nyújtotta lehetőségek használatát sajátították el az idősek, ezt követően diszpécser központok segítik a mindennapjaikat különböző szolgáltatások nyújtásával, mint például bűnmegelőzési konferenciák, kognitív képességek csökkenését akadályozó online programok, szellemi frissesség- és egészség megőrzését célzó szolgáltatások. A 91 millió Ft támogatásból Belváros Önkormányzata nem részesül, hiszen ez az összeg az Idősügyi Infokommunikációs Program központi irányítására és a közfoglalkoztatásból nem finanszírozható, egyéb költségekre kerül felhasználásra” – hangzik az önkormányzati közlemény.

Rovatok