Index Vakbarát Hírportál

Áprilisban jönnek az új MOL Bubik

2021. március 1., hétfő 10:02

Hat év után, 2020 novemberében eltűntek a MOL Bubik Budapest utcáiról. A történet ezzel azonban nem ért véget, csupán egy korszak zárult le, hogy április végétől új fejezetet lehessen nyitni. Akkorra gyártja le ugyanis a Csepel Kerékpárgyártó és Forgalmazó Zrt. az 1200 vadonatúj biciklit a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) számára.

A megújulás elengedhetetlen volt. A kerékpárbérlés folyamatosan csökkent, ahogy az új felhasználók száma is, miközben a kerékpárok és az állomások száma nőtt, így az üzemeltetési költségek is jelentősen emelkedtek

– mondta Nagy Bence, a MOL Bubi projektvezetője, aki arról is beszélt, hogy amíg 2014-ben újszerűek voltak a biciklik, amelyek azt a célt szolgálták, hogy a városi kerékpározás előtérbe kerüljön, elfogadott legyen, addig mostanra már kevésbé voltak elégedettek az ügyfelek, így ezen igyekeztek változtatni.

A számok önmagukért beszélnek: az indulás óta a biciklik száma 1100-ról 2071-re emelkedett, míg az állomásoké 76-ról 158-ra, miközben az éves bevételek 34 százalékkal, a kerékpárbérlések 48 százalékkal csökkentek – a 2015-ös csúcsévben 651 592 bérlést regisztráltak, míg 2019-ben már csak 340 364-et. Igaz, 2020-ban átlépték az egyéni felhasználók terén a 100 ezres számot.

A visszaesésnek persze több oka is van. A régi kerékpárok elavultak voltak, nehéz volt tekerni őket a tömör gumik és a súlyuk miatt, nehezen lehetett visszahelyezni a dokkolóba, miközben kizárólag személyesen lehetett regisztrálni, amelyhez 25 ezer forint kauciót kellett befizetni, és azt sem szabad elfelejteni, hogy azóta megjelent a Lime és az autómegosztás is többek között.

Az a feladatunk, hogy javítsuk az élményt az ügyfelek számára és még több felhasználót érjünk el, az üzemeltetés pedig gazdaságosabb legyen

– mondta Nagy Bence.

Ami a fejlesztéseket illeti, az új kerékpárok 3,1 kilogrammal lesznek könnyebbek az elődöknél – amelyeket jótékony célra használnak fel –, a szivacstömlős, tömör gumikat fújt, defekttűrő gumikra cserélik, a magasabb kerekek miatt könnyebb lesz a dokkolás, lesz rajta mobiltartó, valamint okoslakattal lesz ellátva, így lehetőség lesz dokkoló nélküli parkolásra, ami könnyebb lerakást eredményez – igaz, ez utóbbi tavasszal még nem indul el. Ezek mellett a regisztráció és a bérlés is egyszerűbb lesz az új applikációnak köszönhetően, ráadásul kauciót sem kell fizetni.

A BKK célja, hogy a fővárosnak minél alacsonyabb összeget kelljen a rendszer üzemeltetésére fordítani, ezért is vonunk be újra szponzort. A pénzügyi helyzetet javítva változik meg az üzemelési struktúra, és tér át a BKK olyan új rendszerre, ahol az üzemeltetési költségek csökkennek az új üzemeltetési struktúrának (a BKK szolgáltatásként vásároljka az eszközöket is) és az optimalizált kerékpárflotta méretének köszönhetően

– közölte a BKK.

Arról egyelőre viszont nincs információ, hogy mennyibe kerül majd a kerékpárok bérlése, ám a BKK szerint az árazás inkább gesztusértékű, a korábbiaknál kedvezőbb lesz, miközben azon dolgoznak, hogy integrálva legyen a BKK-bérlettel valamilyen formában, de

az még kérdéses, hogy éves bérlet kell a Bubik ingyenes használatához, vagy elég lesz hozzá a negyedéves is.

Ez is mutatja, a MOL Bubi elsődleges célja nem a nyereség, hanem a közösségi közlekedés kiegészítése, az úgynevezett last mile, vagyis utolsómérföld-szolgáltatás nyújtása és a városi kerékpározás népszerűsítése, vagyis továbbra is közszolgáltatásként üzemel. Az átlagos felhasználói idő egyébként nyolc perc volt, míg az elmúlt hat évben hárommillió bérlést regisztráltak, az ügyfelek pedig hatmillió kilométert tettek meg, vagyis átlagosan egy út két kilométert jelentett.

Dicséret illeti a BKK-t, mert a legköltségesebb, legkevesebb bevételt hozó részt vállalták magukra. A fél óra ingyenesség, az olcsó jegy, a rövid távú felhasználás ugyanis ezt generálja. A MOL Bubi közszolgáltatásként egyáltalán nem hoz sok bevételt

– mondta Klimon Péter, a Csepel Kerékpárgyártó és Forgalmazó Zrt. vezérigazgatója, aki azt is elárulta, hogy egy bicikli gyártási költsége 250 ezer forint.

Ez azt jelenti, hogy a tervezett 1200 bicikli gyártási költsége 300 millió forint összesen, igaz, várhatóan egy éven belül kibővítik ezt a számot 1560-ra.

Ami még jelentős változás lehet, hogy a BKK mikromobilitási pontokat hozna létre, ahol a Bubik mellett állhatnának a Lime-ok, a Donkey-k, a közelben pedig autómegosztó parkolóhelyek lennének, hogy ezzel is rendezettebbé váljon Budapest. Csakhogy ez nyilvánvalóan pénzbe kerülne, így a megvalósítás szempontjából a kérdés csak az, hogy a többiek hajlandóak-e fizetni érte.

Ez azonban még nem dőlt el, ahogy az sem, hogy lesznek-e gyereküléses biciklik. Bár megoldható, nem tudni, mekkora igény van rá.

Az viszont egészen biztos, hogy hamarosan elkezdik tesztelni az új bicikliket a városban, április végétől pedig már a nagyközönség is használhatja az új MOL Bubikat.

(Borítókép: Nyirő Simon / BKK)

Rovatok