Index Vakbarát Hírportál

Megszólalt a Jahn Ferenc Kórház főigazgatója a távozó orvosokról

2021. március 2., kedd 17:58

Nagy vihart kavart a Kunetz Zsombor által közzétett levél, amely szerint a belgyógyászati osztály működésképtelenné vált a távozók miatt. Most közleményben cáfolják a levélben leírtakat.

A Jahn Ferenc Kórház főigazgatójához, Dobosi Zsolthoz fordultunk kedden, annak a levélnek a kapcsán, melyet Kunetz Zsombor egészségügyi szakember a Facebookon posztolt. A főigazgató (aki a levélben orvosigazgatóként szerepel) a népegészségügyi központnak (NNK) írt.

A levélben Dobosi Zsolt arról tájékoztatta az NNK-t, hogy mivel a II. belgyógyászati osztály szakorvosainak 20 százaléka (3 orvos) írta alá az új jogviszonyról szóló megállapodást, így a II. belgyógyászati és gasztroenterológiai osztály „működésképtelenné vált/válik”. Emiatt Dobosi Zsolt jelezte, hogy a kórház „kénytelen lemondani a teljes gasztroenterológiai és vérzőellátást, és a peremterületek mellett a XVIII. kerület általános belgyógyászati ellátását”.

A meglehetősen súlyosnak tűnő problémák kapcsán megkérdeztük a főigazgatótól, hogy pontosan hány ember „vándorolt el” tőlük, valóban működésképtelenné vált-e a két osztály, melyről a levélben szó van, vagy más biztosítja az ellátást?

Délután megkaptuk a rövid írásbeli tájékoztatást, ami teljes mértékben ellentmond annak, amit az NNK-val hivatalos levélben közölt a kórház. A teljes levél, amely egy sajtóközlemény, így hangzik:

A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézetben a II. belgyógyászati osztály működésére vonatkozóan az alábbiakról tájékoztatjuk Önöket. A II. belgyógyászati osztályon dolgozó orvosok közül 12 fő esetében az egészségügyi szolgálati jogviszony létrejött, 4 orvos esetében pedig nem. A fekvő- és járóbeteg-szakellátás az intézetben biztosított, az osztály nem vált működésképtelenné.

Ha ez a sajtóközlemény hiteles, márpedig annak tűnik, akkor a fenti levélben volt egy komoly elírás: a 20 százalék nem a II. belgyógyászati osztály orvosainak aláíróira vonatkozott. Természetesen a négy távozó sem kevés, de ez esetben teljes félreértésről van szó, és a kórház feleslegesen jelezte az NNK-nak, hogy egy teljes osztálya működésképtelenné vált. 

Remélhetőleg igaz, amit a főigazgató ír, és a beosztás átszervezésével valóban sikerült biztosítani az ellátás folyamatosságát. 

(Borítókép: A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház 125 millió forintból felújított sürgősségi betegellátó osztálya 2018-ban. Fotó: Kovács Tamás/MTI)

Rovatok