Index Vakbarát Hírportál

A 200 éves svájci iparóriás Magyarországban lát fantáziát

2021. március 8., hétfő 13:04

Az előzetes adatok alapján a Georg Fischer magyarországi fióktelepe a tavalyi üzleti évben 1,1 milliárd forintos árbevételt és 150 millió forintos eredményt produkált. Mindezt a járványhelyzet ellenére.

Vajon mit tud az a cég, amelyik egyszerre gyárt valamit a Legónak, a GE-nek, a Samsungnak, a Hellának, a Teslának, a Salomonnak, az Apple-nek és a Rolexnek? Mi lehet a közös elem, amely ugyanúgy szükséges ahhoz, hogy elkészüljön egy klasszikus játékdarab, egy turbina vagy épp egy luxusóra? Miközben egy olyan vállalatról beszélünk, amely új budapesti központjával, fióktelepével már jelen van Magyarországon is.

Hogy ne szaladjunk túlságosan előre, kezdjük például pont a legelején, amikor is 200 évvel ezelőtt egy 29 éves, bizonyos Johann Conrad Fischer vásárolt egy vízhajtású malmot a svájci Schaffhausenben. Ezt eleinte rézolvasztó üzemként működtette, majd jöttek az acélöntvények, az autóipari alkatrészek, a textilipari gépgyártás, a szikraforgácsolás, később pedig a műanyag csőrendszerek.

Az így létrejött Georg Fischer svájci konszern mára 39 országában összesen 142 céggel van jelen, a 2019-es üzleti év adatai szerint több mint 3,7 milliárd svájci frank éves árbevételt ért el globálisan. Miközben a zürichi tőzsdén 1903 óta jegyzett ipari óriás 15 ezer főt foglalkoztat, ebből csak 3200-at a szerszámgépüzletágban.

A gépeik átlagára többségében 180 000 euró körül mozog, de a csúcsgépeik elérik a 1,5 millió eurós árat is

– árulta el az Indexnek Szabó Gábor, a Georg Fischer magyar, román és bolgár piacért felelős vezetője.

Az iparvállalat viszonteladói hálózattal már legalább három évtizede jelen van a magyar piacon is, ám önálló hazai képviseletét csupán 2019 augusztusában nyitotta meg. Ezt most a cég számára is váratlanul pozitív eredmények miatt fejlesztik régiós központtá. 

Ugyanis az előzetes adatok alapján a magyarországi fióktelepük a tavalyi üzleti évben 1,1 milliárd forintos árbevételt és 150 millió forintos eredményt produkált. Mindezt a járványhelyzet ellenére.

Látva a magyar gazdasági növekedést, a vállalatok, a technológia fejlődését, a mostani beruházásokat, vagyis a magyar piacban lévő egyre nagyobb potenciált, döntött úgy a Georg Fischer, hogy felszáll erre a vonatra. Ez gyakorlatilag magával hozta azt, hogy nekünk Magyarországon is közvetlenül kell képviselnünk magunkat

– teszi hozzá a regionális vezető.

Szabó Gábor azt is elmondta, hogy itthon tovább növekednének, idén és jövőre legalább 20-25 százalékos bevételnövekedéssel számolnak, amely egyben azt is jelenti, hogy 2022 végére ők lennének a hazai piac egyik legnagyobb szerszámgép-kereskedői és szervizszolgáltatói. Ehhez pedig egyre több kollégára, leginkább jól képzett mérnökökre, technikusokra lesz itthon szükségük.

A magyar divízió egyébként elsősorban megmunkálási megoldásokkal foglalkozik, köztük szerszámgépek, valamint a hozzájuk tartozó perifériás egységek, kiegészítők forgalmazásával és javításával. A fő profil kis és középszériás vagy egyedi termékek gyártása, de a nagy szériás termeléshez is szállítanak gépeket.

Ami valóban közös a Legóban és a Rolexben

Amikor a Lego tervezői megálmodnak egy új kollekciót annak összes apró elemével együtt, ezek kivétel nélkül fröccsöntéssel készülnek, a precizitásnak azzal az igényével, hogy az összes Lego-alkatrésznek még akár évtizedek múltán is precízen illeszkednie kell egymásba. Így a kockák gyártásához leginkább ultraprecíziós szerszámgépek kellenek. Többek között ilyenek a Georg Fischer szikraforgácsoló gépei, 3D-s fémnyomtató berendezései, amelyek a műanyagipari szerszámok betéteit nyomtatják, valamint maró- és lézeres texturáló gépei szerszámozással és robottechnológiájukkal kiegészítve. A Rolexnél, amikor összeáll egy újabb luxusóra, lényegében ugyanez a metódus, a két cégben az a közös, hogy az alkatrészeket általában együtt fejlesztik magával a szerszámgépgyártóval.

A csőkezelő vízhálózattól az állkapocs-implantátumig

Maga a svájci konszern máig megtartotta a három alaptechnológiát, az öntvénygyártást, a vízkezelő csőhálózatok gyártását, valamint a szerszámgépgyártást. Beszállítói az orvostechnikai eszközök gyártóinak, részt vesznek a fejlesztésekben, jellemzően ilyenek az egyedileg készülő ügyfélspecifikus implantátumok.

Amikor például egy baleset következtében szüksége van egy állkapocs-implantátumra, beszkennelik az arcnak azt a részét, és egyedi méretre gyártják az implantátumot. Korábban ezeket savval maratták a beépülés elősegítéséért, a mi megoldásainkkal, a hideg lézeres technológiával mindezt ki lehet váltani, amellyel felgyorsul a gyártási folyamatot, de a Georg Fischer ugyanúgy beszállítója a fogászati implantátumokat és tolószékeket gyártó vállalatoknak is

– sorolja Szabó Gábor fejlesztéseiket az orvostechnika világából, ami nagy segítségükre volt a túlélésben a pandémia idején.

Hiába tapasztaltak idén 20-25 százalékos visszaesést az európai piacon, érdekes, hogy Kínában számottevő növekedést tapasztaltak a 2019-es évhez képest. Az autóipar terén természetesen tapasztaltak visszaesést, például a csomagolástechnika és a már említett, váratlanul még inkább felfutó egészségügyi szegmens azonban kompenzálta a másutt felmerülő veszteségeket.

A járványhelyzet miatt egyre nagyobb hangsúlyt kap, hogy mérnökeik távoli szervizszolgáltatással is képesek reagálni a berendezések problémáinak feltérképezésére, és sok esetben el tudják hárítani a problémát is – hangsúlyozta Szabó Gábor. R&D nevű központjuk továbbra is nagy erőkkel fejleszti a távoli szervizszolgáltatást, valamint az adatkinyeréssel, felhasználással kapcsolatos szoftveres megoldásait.

(Borítókép:  A GF Machining Solutions svájci központja Bielben. Fotó: GF Machining Solutions)

Rovatok