Index Vakbarát Hírportál

Százmilliókat sikkasztott az OTP Bank egyik vezetője

2021. március 8., hétfő 09:52

Mintegy 260 millió forintot sikkasztott el az OTP volt dél-dunántúli régióvezetője, F. Balázs, aki még az otthoni bevásárlást is a bank pénzéből intézte – adta hírül a Bors. Írnak arról is, hogy a vádlottak padján 19 ember ül, köztük pedig menő borászok és luxuséttermek vezetői is vannak, mert a férfi náluk bulizgatott a bank pénzéből. 

A lap szerint a férfi csak úgy habzsolta az életet, a negyvenedik születésnapját például az egyik legmenőbb villányi borászatában ünnepelte 70 másik emberrel. 

Írnak arról is, hogy a milliós fizetésből élő bankár még újságra sem volt hajlandó költeni a saját pénzéből, ezért a balatoni nyaralóba minden reggel Pécsről hozatta a helyi újságot sofőrjével, aki egyébként a szokásos heti nagybevásárlást is a bank pénzéből intézte a vezérnek. 

Kutas Tamás, a Baranya Megyei Fő­ügyészség szóvivője a vádirat részleteitől azt mondta a Borsnak, hogy F. Balázs arra használta a kapcsolatait, hogy rajtuk keresztül pénzt vegyen el a banktól, ugyanis fiktív számlákat állítottak ki a pénzintézetnek, és többször előfordult olyan is, hogy a vállalkozók pénzt adtak vissza a vádlottnak. 

Megjegyzik, hogy a bank dél-dunántúli beruházásait végző építési cégek túlszámlázott projektekből pénzt utaltak vissza F. Balázsnak, így a bank pénzén ezekkel a cégekkel megcsináltatta a saját lakás- és nya­ralófelújítását is.

A férfi, ha elfogadja a vádalkut, öt év letöltendő börtönbüntetést kaphat.

Az OTP levelet írt az Indexnek, amelyben hangsúlyozzák, hogy F. Balázs sikkasztási ügyére az OTP Bank belső vizsgálata derített fényt, és a pénzintézett tette a büntetőfeljelentést is korábbi alkalmazottjával szemben.

Rovatok