Index Vakbarát Hírportál

Közeleg a 370 forintos euró?

2021. március 9., kedd 11:32

A forint árfolyama az elmúlt időszakban együtt mozgott, azaz gyengült a régiós devizákkal, így a lengyel złotyval és a cseh koronával. A jegybankok keze meg van kötve, ugyanis a koronavírus-járvány miatt elszálltak az államháztartási hiányok, így az államadósságok is, amelyek finanszírozása jelentősen drágulna az esetleges kamatemelésekkel. De hol állhat így meg a forint?

Az elmúlt hónapban több mint 2 százalékot gyengült a forint árfolyama, hétfőn 368 fölötti jegyzések is voltak az euróval szemben, ami a forint idei leggyengébb árfolyama volt. A mindenkori leggyengébb árfolyam az euróval szemben 370 forintos jegyzés közelében volt, amire tavaly két alkalommal is sor került – április elején és október végén.

Hétfő délután a forint már csak kevesebb mint 0,5 százalékkal állt a történelmi mélypontja felett, és a január elsejei nyitóárfolyamhoz képest az euróval szemben 1,4 százalékkal gyengült a forint, a dollárral szemben 4,5 százalékkal állt gyengébben, a svájci frankkal szemben viszont 1,1 százalékkal erősödött. Kedden délelőtt ugyanakkor némileg erősödött a magyar fizetőeszköz: 11 körül 366,4 forintot ért egy euró.

A forint gyengülése nem hungarikum

– mondta az Indexnek Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője. Ugyanezzel kezdte Nyeste Orsolya is, az Erste Bank vezető elemzője. Mindketten kiemelték, hogy szerte a régióban, azaz a feltörekvő piacokon hasonló tendenciákat lehet megfigyelni – egy hónap alatt

Nyeste Orsolya szerint globális hatások érték el a forintot, amit jól mutat, hogy a régiós devizáknál is hasonló tendenciák figyelhetők meg. „Emelkednek a dollárhozamok, ahogy a globális inflációs várakozások is, így a kelet-közép-európai kamatszint nem tűnik annyira vonzónak a befektetőknek” – fogalmazott az elemző, hozzátéve, hogy emiatt van is dollárerősödés a piacokon, ami hagyományosan rosszul hat a feltörekvő piacokra. A dollár egyébként egy hónap alatt 1,77 százalékkal erősödött az euróval szemben.

Az elemző szerint a másik fontos hatás, ami hat a forintárfolyamra, az a koronavírus-helyzet rosszabbodása. „Az újabb lezárások bejelentése a rövid távú gazdasági kilátásokat mindenképpen rombolja, bizonytalanabbá teszi. Ez a tavalyi évben is jól látható volt a forint árfolyamán, amely kifejezetten erőteljesen reagál a járványhírekre: ha romlik a helyzet, gyengül a forint, ha javul, akkor a forint árfolyama is megnyugszik, sőt akár erősödik is” – mondta Nyeste Orsolya.

Magasabb inflációs mutatókra kell berendezkedni

Török Zoltán arról beszélt a forintgyengülés okait boncolgatva, hogy a pénzügyi piacok elkezdték árazni azt, hogy a válság után magasabb lesz az infláció a világban. Ugyanis az elmúlt évtized nagyon alacsony inflációs időszakát követően a fejlett piacokon (USA, eurózóna) szerinte egy emelkedettebb inflációs időszak következik, ami „nem egy átmeneti emelkedés lesz”. Ezt elkezdték árazni a piacok, ezért a hosszú lejáratú kötvényhozamok feljebb mentek a világban, ami Magyarországra és a régió országaira is elmondható.

Amikor gyengül egy adott ország devizája, akkor a jegybankok alapvetően kamatemeléssel védhetnék meg azt, de erre most Török Zoltán szerint nem fog sor kerülni.

Már csak azért sem, mert az elszaladó államháztartási hiányokat a jegybanki eszközvásárlással finanszírozzák, és a magas kamatok mellett ezeknek az adóssághegyeknek – amik az elmúlt egy évben még magasabbra emelkedtek – a finanszírozása költségesebb lenne

– hangsúlyozta az elemző. Az persze egy másik kérdés, hogy ezek az óriási adóssághegyek egyáltalán finanszírozhatók-e hosszú távon.

Tehát összességében a forint gyengülése ellen „semmit nem tudunk tenni”, ugyanis belátható időn belül az elemzők szerint valószínűtlen lenne a kamatemelés az MNB részéről.

Hol állhat meg a forint?

Török Zoltán szerint elképzelhető, hogy még gyengébb forintárfolyamok jönnek rövid távon, azonban néhány hónap távlatában előretekintve ő már erősebb magyar fizetőeszközzel számol: akár 360 alá is visszaerősödhet a forint az euróval szemben, 350 és 360 közötti szinteket vár.

Nyeste Orsolya pedig arra számít, hogy stabilizálódni fog az árfolyam, ezért nem is változtatták meg az idei évre vonatkozó előrejelzéseiket: továbbra is 365 forintos euróval számolnak.

(Borítókép: Sean Gallup / Getty Images)

Rovatok