Index Vakbarát Hírportál

Levegőhöz jutottak a virágüzletek, de még küzdenek

2021. március 9., kedd 14:51

Úrrá lett a kétségbeesés a virágüzleteken, miután múlt csütörtökön bejelentették, hogy az élelmiszerboltokon, patikákon, drogériákon és benzinkutakon kívül bezárnak minden üzletet március 8-tól. A virágüzleteket azért is érintette érzékenyen a csütörtöki bejelentés, mert március 8-án van a nemzetközi nőnap, és már az összes árus előre megvette a virágokat – ugyanis hétfőn és csütörtökön van virágpiac, a kormány bejelentése előtt néhány órával pedig már minden valamirevaló üzlet felkészült a hétfői nőnapra.

Úgy tűnt, minden rajtuk marad, vagyis jelentős veszteségre számíthattak, ám Orbán Viktor miniszterelnök pénteken bejelentette: a virágboltok március 8-án még nyitva lehetnek.

Már a hétvége is erősebb volt, mint egyébként szokott lenni a nőnap előtti időszak, a nőnap pedig kifejezetten jól sikerült. A legtöbb helyen még a tavalyi eredményeket is túlszárnyalták, és öt-tíz százalékos növekedést értek el, nagyjából négy-ötszáz szál virággal adtak el többet, ami azért is nagy szó, mert egy évvel ezelőtt még nem voltak korlátozások a koronavírus miatt

– mondta az Indexnek Boros Attila, a Virágkötők, Virágkereskedő Vállalkozások Magyarországi Szakmai Egyesületének elnöke, aki hozzátette, ezzel némi levegőhöz jutottak, de attól még messze vannak, hogy fellélegezzenek.

Ráadásul nehezen fogadják el az egyenlőtlenséget, hogy amíg például a barkácsáruházak nyitva lehetnek, addig a virágüzletek nem – még azok sem, amelyeknek kültéri területük is van. Az illetékesekkel már felvették a kapcsolatot, és bíznak a pozitív döntésben, már csak azért is, mert...

...beköszöntött a tavasz, és elindult a palántaszezon, vagyis eljött a kiültethető növények időszaka, amelyek több mint 90 százaléka a virágüzletekben található meg. Ez nemcsak az üzletek számára okoz nagy problémát, hanem a hazai termelőknek is. Az emberek most úgyis otthon töltik a legtöbb idejüket, így sokan ültetnének, ám helyben nem lehet forgalmazni a növényeket, online pedig kevesen rendelnek

– mondta Boros Attila, aki pontosan tudja, hogy sokan igyekeznek kiskapukat találni, és olyan árukat árulni, amelyekkel nyitva maradnak, ám az egyesület elnöke óva int mindenkit a nem jogkövető magatartástól.

Abban viszont bízik, hogy hoznak olyan jogszabályt, amelynek köszönhetően nyitva maradhatnak a virágüzletek, ám ha mégsem, akkor március 22-ig nem marad más megoldás, mint az online kereskedelem, vagy a telefonos rendelés, és akár az éttermek esetében, futár viszi házhoz a növényeket. Ez persze távolról sem ugyanaz, mint amikor a vásárló belép a virágboltba, és a helyszínen választja ki a megfelelő csokrot, cserepes virágot vagy koszorút, elvégre névnapok, születésnapok, temetések folyamatosan vannak, nem is beszélve az 1848–1849-es forradalom március 15-ei ünnepségéről.

Ahogy arról beszámoltunk, Nagy István agrárminiszter kedden közölte, hogy a piacokon továbbra is lehet virágot árulni.

(Borítókép: Vevők egy budapesti virágárusnál 2021. március 8-án. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok