Emlékszik, mit csinált 2020. január 12-én?

(Nevet.) Nem igazán.

A kínai járványtani központ ezen a napon közölte a SARS-CoV-2-es típusú koronavírus első genomjait, s ők már ekkor tudták, hogy súlyos járvány készül kirobbanni. 

Akkor mesélek egy idevágót, még ha pontos dátumhoz nem is tudom kötni. Január végén az Óbudai Egyetemen beszélgettem az egyik munkatársammal erről a kínai „vírussztoriról”. És tisztán emlékszem, szó szerint azt kérdeztem tőle, akkor még félig viccelődve, hogy kíváncsi vagyok, vajon majd egy év múlva visszatekintve fogunk-e emlékezni arra, mikor olvastunk először arról egy pár bekezdéses hírt, hogy Kínában furcsa tüdőgyulladásos eseteket jelentettek...

Ismeri Alessandro Vespignani nevét?

Ajaj, időpontok után jönnek a személyek?

Ő a bostoni Northeastern University hálózatkutató intézetének a vezetője. Kollégája, a legismertebb magyar hálózatkutató, Barabási-Albert László azt mesélte róla Az élet meg minden című podcastben, hogy 2019 decemberében már aggasztó folyamatokat jelzett Kínából, 2020 első heteiben pedig arról beszélt, hogy Európában Olaszországban robban ki először a járvány. A biostatisztikus szemével itthon is lehetett már látni ezt?

Mondok jobbat: nem kell elmennünk Bostonig. A járványmodellezéssel foglalkozó szegedi egyetemi csapat – jelenleg én is velük dolgozom együtt – Röst Gergely vezetésével januárban írt egy cikket, ami február első napjaiban már meg is jelent, amelyben azt vizsgálták, hogy az egyes európai országokban mekkora valószínűséggel terjedhet el a Kínából behurcolt új vírus. Figyelembe vették az országok összekötöttségét Kínával (mérve az utazók számával), a járvány dinamikáját Kínában és sok egyéb tényezőt. Mindezek alapján négy példaországot hoztak Európából, ahol véleményük szerint nagy a behurcolás és a helyi járvány kitörésének a valószínűsége: Olaszország, Franciaország, Németország és Anglia. Azt hiszem, ez a találati pontosság nem sok kommentárt igényel, és újra mondom, ez február elején már folyóiratban leírva megjelent a szegedi csapat tollából.

Jelenleg egy járványelemző munkacsoport fontos tagja. Hogy került be?

A járványokhoz csak egy áttétellel, a védőoltásokon keresztül lett közöm. Hét-nyolc éve teljesen véletlenül beleolvastam egy védőoltás-ellenes fórumba, és írtam egy hozzászólást, ami egy olyan spirált indított be, aminek a vége az lett, hogy fél év alatt vagy 50 oldalnyi szöveget írtam be. Többen szóltak, hogy ezek fontos dolgok, amik nincsenek meg sehol magyar nyelven, és talán jobb lenne, ha nem egy védőoltás-ellenes fórum 182. oldalán lennének elérhetők. Ekkor indítottam el a Védőoltásokról – a tények alapján blogot, amin abban az időben hatalmas viták zajlottak, a tartalmát a Medicina Kiadó könyvként is kiadta, majd Röst Gergely, aki ezt olvasta, meghívott Szegedre egy betegségmodellező szemináriumra előadni. Innen az ismeretség. 2020 elején csörgött a telefonom, Gergő szólt, hogy dolgozni kellene, és most itt vagyok.

Mi a konkrét feladata a csapatban?

Egyfelől bemenő adatokat biztosítok a modellezőknek statisztikai módszerekkel. Ők ezek alapján tudják megalkotni a modelleket, amelyek kidobják, hogy mi a várt lefutása a járványgörbének, a kórházban ápoltak, az elhunytak számának, vagy épp az oltási program optimális tervezésére tudnak javaslatokat tenni. Emellett becsléseket végzek az aktuális járványhelyzet alakulásáról. Ilyen a vírus reprodukciós számának, a halálozási aránynak vagy az átvészeltségnek, tehát a nem regisztrált megfertőződések számának megbecsülése. Mindemellett a honlapom révén igyekszem tenni a szélesebb közvélemény informálásának érdekében is.

A vírus harmadik hulláma minden eddiginél nagyobb erővel érkezett meg. Milyen különbségeket lát az első és a második hullámhoz képest?

Az első és második hullámban szembesültünk a vírus alapváltozatával, védőoltásunk nem volt, így az egyetlen védekezési eszközünk a kontaktuscsökkentés maradt. Ennek vannak fapadosabb eszközei, mint a lezárások, és kifinomultabb eszközei, mint a tesztelés és kontaktuskövetés, de a lényeg ugyanaz. A kérdést nem lehet arra redukálni, hogy akkor jól lezárunk mindent és hamar, hiszen annak hatalmas gazdasági és társadalmi terhei vannak. Ráadásul az egészségügyi ellátás is megnehezedik az ilyen szigorításokkal.

Visszatérve a járványterjedési kérdésekhez: ezek az intézkedések működtek. Ami különbséget láttunk a tavalyi év folyamán, az abból fakadt, hogy mikor vezették be a szigorításokat. A harmadik hullám azonban más helyzetet jelent, ezt a vírus egy új, nagyobb fertőzőképességű variánsa okozza.

A rendelkezésre álló adataink alapján az emberek közti kontaktusok száma nem vagy csak minimálisan nőtt, magyarul nem arról van szó, hogy mi védekezünk rosszabbul, hanem arról, hogy a vírus támad jobban.

Ez egy ilyen játék, a sokat emlegetett reprodukciós számot (R-szám) 1 alá kell húzni. Nem az történik, hogy az intézkedések most már nem működnek. Működnek, csökkentik a reprodukciós számot ugyanúgy, de egy magasabb szintről indulva – így viszont már nem elégségesek ahhoz, hogy 1 alá kerüljünk.

Ma már teljesen egyértelmű, hogy a brit variáns okozza a járványgörbe egészen brutális emelkedését a harmadik hullámban. Milyen fertőzőképességet mutat a kórokozó?

Eleinte azt mondták az angolok, hogy 40–50 százalékkal nagyobb a fertőzőképessége. Aztán már arról szóltak a közlemények, hogy 50–75 százalékkal, ma már az sem tűnik teljesen kizártnak, hogy akár a 75 százaléknál is nagyobb legyen a növekedés.

Ez alapján más, potenciálisan halálos vírusokhoz mérten milyen veszélyes a SARS-CoV-2 jelenlegi állapotában?

Erre nehéz röviden válaszolni, mert a „veszélyesség” többdimenziós fogalom. Minimum két dolgot biztosan érthetünk alatta egy fertőző betegség esetén:

• azt, hogy mennyire ragályos, tehát mennyire valószínű, hogy elkapom,
• és azt, hogy mennyire súlyos, vagyis ha elkaptam, mennyire rosszak a kilátásaim.

A ragályosságot, avagy fertőzőképességet méri a sokat emlegetett alap reprodukciós szám, ami a koronavírus eredeti változata esetén 2,5–3 környékén lehet, tehát külön intézkedések nélkül egy fertőzött átlagosan ennyi embert fertőz meg. A szokásos influenzáé 1,5 alatti. Ez nem tűnik nagy különbségnek, de a dolog cseles, mert a különbségek a fertőzőképességben nagyon hamar felnagyítódnak. Ha például az alap reprodukciós szám 2, akkor egy nagy populációban, egyenletes keveredés esetén, alig két hónap alatt nagyjából 1000 fertőzött lehet. Ha az R-szám 3, akkor ugyanennyi idő alatt már 60 ezer fertőzöttel számolhatunk.

És ez még nem is kanyaró.

Igen, pontosan, nehogy bárki azt gondolja, hogy a 3 a skála vége, a kanyaró például egészen extrém ragályos betegség, akár 15 fölötti reprodukciós számmal. Ezért fordulhatott elő, hogy amíg nem volt rá védőoltás, addig kivétel nélkül mindenki átesett rajta gyerekként. Visszatérve az R-számra, ennek még egy fontos következménye van: hogy a védettek milyen arányánál áll meg magától a járvány terjedése – ezt szokták közösségi immunitási küszöbnek is nevezni. Ez a küszöb annál magasabb, minél ragályosabb egy betegség, vagyis az R-szám növekedésével gyorsabban fut fel az esetek száma, és tovább jut a vírus. Ez az egyik szempont. A másik a súlyosság. Először is az a kérdés, hogy mivel jellemezzük a súlyosságot. Itt legtöbbször a halálozási arányról szoktak beszélni, de azért ez is csalóka. Nagyon sokan nem örülnek annak sem, ha napokig intenzíven fekszenek, maradványtünetekkel gyógyulnak és a többi.

Ha csak a veszélyességet nézzük, akkor igazából minden betegség elrendezhető egy koordinátarendszeren: a vízszintes tengelyen a ragályosság (mérve a reprodukciós számmal), a függőleges tengelyen a súlyosság (mérve a halálozási aránnyal) található. Minden betegség egy pötty, például a kanyaró jobboldalt alul lesz, mert nagyon ragályos, de nem túl súlyos, az ebola baloldalt felül, mert nem túl ragályos, de nagyon súlyos. Ez a kép egy gondolkodási keretet ad ahhoz, hogy ha bármilyen járvány szembejön, akkor miket kell végiggondolnunk ahhoz, hogy megítéljük a veszélyességét.

És hol találjuk a SARS-CoV-2-t?

Külön-külön nézve egyik szempont sem drámai: nem egy ebola, hogy a betegek fele-kétharmada meghal, és nem is egy kanyaró, hogy 15 legyen a reprodukciós száma. Csak épp a közepes fertőzőképesség és közepes súlyosság kombinációja együtt már nagyon szerencsétlen. A másik probléma a védekezési lehetőségek hiánya: korábban nem találkoztunk vele, és sokáig védőoltásunk sem volt, így nem tudjuk a reprodukciót csökkenteni a kiállt betegség vagy az oltás adta immunitással, és igazán hatásos gyógyszerünk sincs, így a súlyosságot sem tudjuk lehúzni. Az is nagyon szemléletes, hogy az angol variáns mit jelent: ragályosabb, és sajnos félő, hogy a halálozási arányt is növeli. És még egy adalék: az is a veszélyesség mérőfoka, hogy hányan igényelnek egészségügyi ellátást, mert ez az ellátórendszer terhelése miatt nagyon nem mindegy. Ebben szintén nem túl jó a helyzet.

Számíthatunk negyedik hullámra?

A legoptimistább forgatókönyv, hogy áprilisra már érzékelhető hatása lesz az oltásnak a harmadik hullám letörésében, persze a hatás még mindig nem feltétlenül a tetőzés, lehet csak a növekedés lelassulása is. Ez már tényleg nagymértékben az oltottság alakulásától függ, amit nem igazán lehet „biológiai” tudással előre jelezni, ez azon múlik, hogy mennyi oltóanyag lesz, és mennyire adatják be maguknak az emberek. Meg persze, hogy az oltóanyag tényleg hatásosnak és biztonságosnak bizonyul-e, de eddig nagyon biztatóak a hírek. Hosszabb távon az lesz a döntő, hogy az oltást követő immunitásunk meddig fog tartani, ezt jelenleg még nem tudjuk megmondani.

Mit tart a legfontosabbnak a jelen helyzetben?

Tudom, hogy a miniszterelnök február 25-i, drámai hangvételű videós üzenete sokakat megdöbbentett, mert nagyon sokan úgy érezték, hogy ez a semmiből jött, de a helyzet tényleg veszélyes. A súlyos eseteket tekintve már most meghaladtuk az előző hullám csúcsát is, miközben jelenleg még meredeken emelkednek a számok. Nem egyszerűen arról van szó, hogy a reprodukciós szám 1 fölött van, hanem hogy folyamatosan emelkedik, a január végi 0,8 körüli értékről most már 1,3-ig jutott. Talán most kezd ezen a szinten beállni, de még ez is sovány vigasz, hiszen valahogy 1 alá kellene visszavinni. Közben az idő megy, az esetszámok nagyon gyorsan emelkednek, a bevezetett intézkedéseknek leghamarabb egy-két hét múlva lesz hatásuk. Az átoltottságnak, ahogy most áll a helyzet, csak annál is később. Nagyon óvatosan kell fogalmaznom, mert egyszerre szeretném elkerülni a pánikkeltést, de közben azért tudatosítani a helyzet súlyosságát is.

Az biztos, hogy nagyobb veszélyben leszünk a vírus miatt, mint valaha voltunk Magyarországon.

A halálozásokon túl nagyon rövid távon leginkább az egészségügyi ellátórendszer kapacitása miatt aggódom. A kórházakon hatalmas terhelés lesz, nagyon nagy kérdés, hogy ezt hol, mennyire fogják bírni. Nagyon aggódom az orvosok, nővérek, szakdolgozók miatt, már most halálosan fáradt mindenki, és ilyen helyzetben szörnyű azt mondani, hogy bár mindent megtettetek, de most még rosszabb lesz. Ez persze szó szerint ugyanígy igaz rengeteg emberre.

Az alapszakmám miatt sok orvossal vagyok kapcsolatban, csak azt tudtam mondani mindenkinek, hogy igyekezzenek felkészíteni az embereiket, hogy „együtt vágunk a jeges télnek”. Nem akarom elővenni a még egy kicsit kell kibírni és utána jobb lesz szöveget, ki vagyok én, hogy ilyeneket megígérjek, de hiszek abban, hogy a korlátozó intézkedésekkel, az átoltottság növekedésével javulni fog a helyzet, és ha egy kis szerencsénk van, kézzelfogható távolságba kerül a járvány vége. Két dolgot javaslok mindenképpen: saját ismerősi, rokoni körünkben fokozottan figyeljünk oda, tartsuk a lelket a többiekben akár egy telefonhívással is. A másik, hogy kérek mindenkit, tegyen meg minden tőle telhetőt a kontaktusai csökkentésére. Tudom, hogy mindenki kimerült ebben, de most kritikus helyzet állhat elő, és nagyon rövid távon ez a legerősebb fegyverünk, hogy megvédjük magunkat, családunkat és tágabb közösségünket.

(Borítókép: Ferenci Tamás. Fotó: Durbák György / Óbudai Egyetem)