Index Vakbarát Hírportál

Válságkezelésben Európa lemaradt

2021. március 10., szerda 07:19

Az OECD jelentősen javította a globális növekedési prognózisát, annak ellenére is, hogy egyre inkább tombol a világban a Covid–19-járvány harmadik hulláma. Az Index által megkérdezett makrogazdasági elemző szerint messze van még, hogy utolérje magát a világgazdaság.

Legújabb, kedden publikált, frissített prognózisában a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) feljavította az idei globális GDP-növekedési előrejelzéseit. A szervezet a frissített várakozásában a globális gazdaság 5,6 százalékos növekedésére számít 2021-ben, ami 1,4 százalékponttal magasabb a decemberi becsléséhez képest. Persze hozzáteszik, hogy minden a koronavírus-járvány okozta pandémiától függ, vagyis attól, hogy

A jelentős javítás ugyanakkor elsőre meghökkentőnek tűnhet, ugyanis a koronavírus-járvány harmadik hulláma épp az elmúlt napokban, hetekben robbant be igazán néhány országban, így első blikkre talán picit optimistának hat, hogy az OECD 1,4 százalékponttal javította az idei évre vonatkozó prognózisát.

Mivel kedden jelent meg a friss előrejelzés, ahhoz, hogy ez ebben a formában megjelenhessen, a szükséges adatbázisokat legalább két héttel ezelőtt már le kellett zárni, azaz pont a szigorítások tömeges bejelentése előtt – mondta az Indexnek a javítás mögött álló egyik lehetséges okot Virovácz Péter, az ING Bank makrogazdasági elemzője. Ugyanis az előző, decemberi OECD-prognózishoz képest annyi történt, hogy szerte a világban elindultak az oltások: a jelentős gazdaságok közül az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban viszonylag jól halad, viszont az Európai Unióban már kevésbé.

„A pozitív változás egyértelműen annak köszönhető, hogy látjuk a fényt az alagút végén, elkezdődtek az oltási programok, egyre több oltóanyagot tudnak gyártani, egyre többen kapják meg az engedélyeket ahhoz, hogy olthassanak különböző oltóanyagokkal, tehát mindenképpen ez az optimizmus az, ami elsősorban testet ölt ebben a frissített előrejelzésben” – fogalmazott a közgazdász, kiemelve, hogy ez a prognózis a harmadik hullám tapasztalatait még nem tartalmazza, így rontás várható a következő felülvizsgálatkor.

A javítás másik oka, hogy Amerikában lezárult az elnökválasztási procedúra, és elfogadtak egy 1900 milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagot, ami viszont már nemcsak az amerikai növekedést húzza majd magával, hanem a globális kereskedelmet és ezáltal a globális gazdaságot is.

Az OECD szerint az Egyesült Államok gazdasága 6,5 százalékkal növekedhet az idén, ennél nagyon bővülést pedig csak India (12,6 százalék) és Kína (7,8 százalék) érhet el.

Virovácz Péter a kínai növekedéssel kapcsolatban egy érdekes momentumra is felhívta a figyelmet: a kínai vezetés ugyanis a napokban azt mondta, hogy ők csak 6 százalék fölé várják a növekedést 2021-re. Az OECD és sok más elemző viszont 8 százalékot prognosztizál, ami a közgazdász szerint azt jelenti, hogy „vagy az összes elemző béna, és nem tud kalkulálni, vagy a kínai pártvezetés tud valamit a gazdaság helyzetéről, amiről senki másnak nincs információja”.

Mikor érhetjük utol magunkat?

Súlyos kérdés az is, hogy a válság előtti utolsó, koronavírusmentes év kibocsátását mikor éri el újra a globális gazdaság az óriási 2020-as visszaesést követően. A közgazdász szerint „jó esetben” 2021 végére, de ha a harmadik hullám elhúzódik, akkor csak 2022 első felében lehet ez meg.

„A magyar gazdaság esetében is azzal számolunk, hogy 2021 végére azért utolérjük magunkat, Európában ugyanez inkább 2022 elejére várható, hogy meglesz a nullás szint, azaz a válság előtti állapot” – fogalmazott Virovácz Péter.

A 19 legnagyobb gazdaságú országot és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport idei GDP-növekedését egyébként 6,2 százalékra várja az OECD, viszont az euróövezet esetében már csak 3,9 százalékos gazdasági bővülést várnak. A kilábalást nézve a közgazdász szerint az euróövezet „el van csúszva”: például

AZ UNIÓS KÖLTSÉGVETÉSI CSOMAG „A FASORBAN SINCSEN” AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKÉHOZ KÉPEST,

ugyan van helyreállítási csomag és hétéves költségvetés is, de az USA-ban egyszerre esik be közel 2000 milliárd dollár a gazdaságba, míg az EU-ban minden sokkal lassabban megy. Szintén jelentős különbség még az euróövezettel szemben, hogy az amerikai monetáris politika sokkal többet tud tenni és többet is tett a gazdaságélénkítés érdekében – sőt, a fejlődő gazdaságok estében szintén így van.

Európa nemcsak fiskális, de monetáris vonalon is le van maradva egy kicsikét

– mondta portálunkat a közgazdász. Virovácz Péter hozzátette, hogy az euróövezeten belül is vannak nagyon nehéz helyzetben lévő országok, elég csak a görögökre, az olaszokra vagy épp a spanyolokra gondolni. Ezek jellemzően olyan államok, ahol vagy a szolgáltatószektornak jelentős a súlya a gazdaságon belül, vagy turizmusnak, így ezek az országok sokkal nehezebben fognak kilábalni.

A magyar gazdaság akár 5 százalékkal is nőhet

Az OECD 3 százalékos GDP-növekedést prognosztizált Németországnak, ami az ING makrogazdasági elemzője szerint Magyarországnak „már rendben lenne, ezzel mi kiegyeznénk”. Ugyanis a magyar gazdaság szempontjából kulcsfontosságú, hogy a globális növekedés – ezen belül is legfontosabb exportpartnerünk, Németország – erősödjön, lévén, hogy kicsi, nyitott gazdaság vagyunk. „Lételemünk, hogy működjön az export.”

A magyar gazdaság 2021-es növekedését 4-4,5 százalék körülre várja a kormány a tavalyi 5,1 százalékos visszaesést követően. A közgazdász szerint kérdés, hogy az idei első negyedév mennyire lesz rossz, ugyanis az autóiparban vannak problémák az ellátási láncokkal, ahogy a munkanélküliség is emelkedik.

Ugyanakkor mégis úgy véli, hogy

akár az 5 százalékos GDP-bővülés környékét is meg lehet csípni, amihez viszont tényleg az kellene, hogy ebből a kéthetes lezárásból ne legyen hosszabb,

de még egy négyhetes lezárás esetén is, ha gyors a visszapattanás, amire megvan az esély, akkor ez meglehet, amit most látatlanban valószínűleg mindenki aláírna.

(Borítókép: A New York-i tőzsde 2021. március 9-én. Fotó:  Spencer Platt / Getty Images)

Rovatok