Index Vakbarát Hírportál

Innovációs parkok létesülnek a pécsi és a győri egyetemen

2021. március 13., szombat 17:38

Olyan tudományos és innovációs parkokat hoznak létre a pécsi és a győri egyetemeken, amelyek az egyetemek gazdaságfejlesztési céljait segítik majd elő – írja a Világgazdaság. A két fejlesztés hatvanmilliárd forintos költségvetésből valósul meg, célja pedig az lesz, hogy az egyetemek vállalkozási-ipari kapcsolatait, térségi gazdaságfejlesztési szerepét erősítsék.

Ezenfelül a program keretében gyakorlatorientált képzések jöhetnek létre, amelyek a diplomás fiatalok elhelyezkedését is segíthetik majd – ismertette Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára.

Győr és Pécs mellett a későbbiekben más városok egyetemeit is bevonhatják majd a programba.

Az intézmények, képzések korszerűsítésére szánt 1509 milliárd forintnyi összegből – amelyről Stumpf István kormánybiztos is beszélt február elején – a tervek szerint 

országszerte 382 milliárd forintot fordítanak majd a tudományos és innovációs parkok és nemzeti laboratóriumok létrehozására.

Rovatok