Index Vakbarát Hírportál

Valaki megmenti a Dunaferrt, de nem mondják meg, hogy ki

2021. március 17., szerda 20:32

A Dunaferr befektetőjével a szerződés aláírása a napokban megtörtént, hatályba lépésének már csak néhány további feltétele van, amelyek előreláthatólag heteken belül teljesülnek – közölte az ISD Dunaferr Zrt. szerdán az MTI-vel. A befektető kilétéről nem adtak tájékoztatást.

Amennyiben a szerződés hatályba lép, a Dunaferr működése hosszú távra biztosított lesz.

Kiemelték: a gyár túlélésének egyetlen esélye egy tőkeerős befektető bevonása, aki azonnal képes olyan erős pénzügyi hátteret biztosítani a vállalatnak, amely lehetővé teszi, hogy a termelés felpörgetésével a cég akár már rövid távon is komoly bevételekhez jusson.

A közleményben kitértek arra, hogy az orosz Vnyesekonombank (VEB.RF) írásban is megerősítette a társaság felé, hogy álképviselők hamis meghatalmazásokkal próbálják a nevükben átvenni a vállalat irányítását.

A bank egyben jelezte, hogy a maga részéről megtette a szükséges ellenlépéseket.

Rovatok