Index Vakbarát Hírportál

Kiszámolták, melyik pénztárnál hízott legjobban a nyugdíj-megtakarítás

2021. március 18., csütörtök 08:18

A koronavírus járvány ellenére is sikerült reálhozamot elérnie az önkéntes magánnyugdíjpénztáraknak: a Magyar Nemzeti Bank hivatalos adatai szerint átlagosan 4,13 százalékot, ami az inflációs hatással korrigáltan is 1,39 százalékos nettó reálhozamot jelent – írta az Azenpenzem.hu. A jegybanki számítás szerint a 10 éves és 15 éves – záró vagyonnal súlyozott – nettó hozam tavaly 6,23 százalék, illetve 5,91 százalék volt, ami majdnem 4, illetve 2,5 százalék reálhozamot jelent a tagok számára.

Mivel az egyes portfoliók között jelentős eltérések lehetnek a tagok kockázatviselési hajlandósága szerint választott befektetési típusok szerint, a portál azt is kigyűjtötte, hogy melyek voltak a legjobban illetve a legrosszabbul teljesítő pénztárak, illetve portfóliók éves alapon. Akadt ugyanis olyan portfólió is – az Aegon Megatrendje –, amely több mint 26 százalékos hozamot adott, ezt követte az OTP Dinamikus 10,74 százalékkal, illetve az OTP Növekedési portfoliója, ami 9,14 százalékos hozamot biztosított. 

A lista másik végén az MKB önkéntes nyugdíjpénztárának Klasszikus portfoliója állt, az éves szinten 0,17 százalékos hozammal, továbbá a Generali Eldorado standard 0,22, valamint a Pannónia Klasszikus portfoliója 0,28 százalékos hozammal áll. 

A portál az államosításból kimaradó, és a döntése mellett kitartó mintegy 54 ezer  magányugdíjpénztári tag befektetéseiről szólva azt írta, hogy a vagyonarányos hozam 2020-ban 3,4 százalék lett. Saját számításaik szerint a maradó tagság döntő többsége tíz év alatt egymillió forintonként 600 ezer és 860 ezer forint közötti reálhozammal gazdagodott.

Rovatok