Index Vakbarát Hírportál

Százezreket spórolhatnak az építkezés előtt állók

2021. március 19., péntek 12:39

Ingyenes mintatervekkel segítjük a tervezést és az építkezést – jelentette be pénteken Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter. Az új épületek építéséhez és kockaházak átalakításához szükséges terveket a Lechner Tudásközpont készíti.

Új elemmel gyarapodik a kormány otthonteremtési programja. Novák Katalin közlése szerint

ingyenes mintatervekkel segítik a tervezést és az építkezést.

A családokért felelős tárca nélküli miniszter a Facebookra feltöltött videóban elmondta, hogy a kormány otthonteremtési programjában januártól elengedték az áfát, és illetékmentessé tették a vásárlást azoknak, akik ehhez felveszik a csokot.

Novák Katalin szavai szerint azoknak kívánnak segíteni, akik építkezés előtt állnak, vagy vettek egy házat, amelyet átalakítanának, mert akkor „rögtön a tervezés problémájába akadnak bele”. A terveket pedig csak nagyon drágán lehet elkészíttetni.

Ezért döntött úgy a Lechner Tudásközpont, hogy olyan mintaterveket készítenek, amelyeket ingyenesen az önök rendelkezésére bocsátanak, és megkönnyítik ezzel a tervezési folyamatot

– közölte a miniszter.

A mintatervkatalogus.hu oldalon jelenleg 40 mintaterv közül lehet választani, de Novák Katalin szerint ez a szám hamarosan megközelíti majd a 100-at is.

Kolossa József, a Lechner Tudásközpont ügyvezetője Novák Katalin után arról beszélt a videóban, hogy „az építkezni vágyók egyre bővülő tervkínálatból választhatnak magasépítészeti minőségű, műszakilag ellenőrzött és gazdaságosan megvalósítható terveket”.

A Nemzeti Mintaterv Katalógus elsődleges célja a Magyar falu programhoz kapcsolódóan a lakossági építkezések támogatása és a magyar vidék épített környezetének minőségének növelése – fogalmazott az ügyvezető, hozzátéve, hogy a katalógusban két kategória között lehet böngészni:

A tervek letöltésére és használatára egy felhasználási szerződés megkötését követően van lehetőség, amely a honlapon keresztül kitölthető.

Rovatok