Index Vakbarát Hírportál

Továbbra is száguld az Amazon Amerikában

2021. március 22., hétfő 16:37

Az Amazon.com internetes kiskereskedelmi portál volt a ruházati termékek és lábbelik legnagyobb forgalmazója tavaly az Egyesült Államokban a Wells Fargo amerikai nagybank egyik tanulmánya szerint. 

az Amazon.com felületén értékesített ruhák és cipők értéke 41 milliárd dollárra növekedett 2020-ban.

Ebben a kategóriában ez az érték a teljes amerikai piac 11-12 százalékának felelt meg, csak az internetes kereskedést tekintve pedig 34-35 százalékos részesedést jelent. Az Amazon a 41 milliárd dolláros teljesítményével a 2019-eshez képest 15 százalékos növekedést tudott elkönyvelni.

A tanulmány szerint idén várhatóan a 45 milliárd dollárt is meghaladja majd az Amazonon értékesített ruhák és cipők értéke – áll az MTI tudósításában.

Az Amazon után a második helyezett a Walmart lett, ahol több mint 33 milliárd dollár értékű ruházati terméket és lábbelit értékesítettek. A TJX Companies – a TJ Maxx és a Marshall’s diszkontáruházak anyavállalata – végzett a harmadik helyen 16,5 milliárd dollárral, utánuk a Macy’s következik 15,9 milliárd és a Target 14,8 milliárd dollárral.

Még öt vállalat forgalma haladta meg a tízmilliárd dollárt tavaly, a Kohl’s, a Gap, a Ross Stores, a Nordstrom és a Dick’s Sporting Goods.

Tavaly az amerikai fogyasztók összesen 813 milliárd dollárt költöttek el az internetes kereskedelemben, ami 42 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

Idén várhatóan 850–930 milliárd dollárra, 2022-ben pedig ezermilliárd dollár fölé emelkedik az e-kereskedelem értéke az Egyesült Államokban.

Rovatok