Index Vakbarát Hírportál

Történelmi jelentőségű átalakítás jön a magyar bankszektorban

2021. március 24., szerda 20:11

A Magyar Bankholding Zrt. elfogadta a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarékbank egyesülésére vonatkozó ötéves üzleti stratégiát. A három bank fúziója 2023-ban zárulhat le, vagyis utána indulhat el az új és egységes nagybank – közölte a Magyar Bankholding a honlapján.

A cég kiemeli, hogy a teljesen magyar tulajdonú bank piacvezető lenne, és az ország legmodernebb, leginkább digitalizált szolgáltatójává válna.

A piaci átlagot jelentősen meghaladó növekedéssel számolunk a lakossági, a mikro- és kisvállalati, valamint az agrárszegmensekben egyaránt. A cél a bankcsoport pénzügyi eredményeinek dinamikus és stabil növelése

– mondta Barna Zsolt, a Magyar Bankholding Zrt. igazgatóságának elnöke.

A nagybank jelezte, hogy az átállás miatt nem kell aggódniuk az ügyfeleknek, a tagbankok változatlan minőségben szolgálják ki őket a fúziós folyamat idején is. Egyúttal kijelentették, hogy a következő öt év során megtermelt profitot teljes egészében visszaforgatják a bankcsoport fejlesztésébe és működésébe.

Emellett nemcsak a hagyományos bankokkal, hanem az innovatív pénzügyi szolgáltatókkal és a pénzügyi szektorban szereplő nagy nemzetközi technológiai vállalatokkal is versenybe szállnak.

A stratégia részét képezi a nemzetközi szinten is élenjáró digitális megoldások bevezetése, de legalább ekkora hangsúlyt kap az ügyféligények felismerése és a kiszolgálásukra épülő, rugalmas, folyamatos megújulásra képes szervezet és vállalati kultúra létrehozása. A magyar bankszektorban történelmi jelentőségű átalakítás következik

– mondta Barna Zsolt.

A Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarékbank meghatározó tulajdonosai 2020. december 15-én apportálták bankrészvényeiket a Magyar Bankholdingba, ezzel létrejött a három bank egységes tulajdonosi struktúrája és irányítása. A tagbankok 1,4 millió aktív lakossági és 208 ezer aktív vállalati ügyfelet szolgálnak ki, az együttes mérlegfőösszeg 8424, hitelállomány 3787, betétállomány 5414 milliárd forint.

Rovatok