Index Vakbarát Hírportál

Az Ever Given nem hagyhatja el a Szuezi-csatorna területét

2021. április 2., péntek 09:58

A Szuezi-csatorna forgalmát ellenőrző hatóság nem engedi, hogy az Ever Given elhagyja a csatorna területét. A tengerjárónak meg kell várnia, amíg lezárul a vizsgálat arról, miért okozott több milliárd dolláros kárt a világkereskedelemben.

A kínai teherhajó március 23-án, egy homokviharban ütközött neki a partnak, keresztbe fordult, és teljesen eltorlaszolta a csatornát. Hat napon át blokkolta a közlekedést, és eközben mintegy 400 másik hajó várakozott a csatorna bejáratánál – súlyos veszteséget okozva a társaságoknak.

A USA Today az egyiptomi El Baladra hivatkozva azt írja, a helyi hatóság most nagyjából egy milliárd dollárra teszi az okozott kárt: ez a kieső tranzitdíjakat, illetve a mentésben végzett kotrási és vontatómunkát fedezné. Ez csak a veszteségek egy része, ugyanis a hét napon át veszteglő több száz hajó tulajdonosait és a hozzájuk kapcsolódó ellátási láncok többi tagját is kártalanítani kell, ez szintén több milliárd dollárra rúg.

A Szuezi-csatorna hatóságot vezető Ossama Rabei altábornagy azt nyilatkozta, hogy

az Ever Given addig biztosan nem folytathatja útját, amíg dokumentumokkal vagy a hajó feketedobozával nem ad számot arról, hogy sikerült keresztbe fordulnia és elakadnia a csatornában.

Azt akarják kideríteni, hogy emberi mulasztás okozta-e a balesetet. A Reuters tudósítása szerint Rabie egy hétfői sajtótájékoztatón azt mondta, az ilyen eseteket általában nem egy dolog okozza, szerepet játszhat benne a szél, az emberi faktor és technikai probléma is.

A hajó tulajdonosa, Shoei Kisen Kaisha kedden azt mondta, mindenben együttműködik a hatóságokkal, Bernhard Schulte kapitány pedig kifejtette, az elsődleges vizsgálatok szerint mechanikai probléma vagy a motor meghibásodása vezetett oda, hogy a hajó a partnak ütközött és keresztbe fordult. A The Lawyer online portál eközben arról ír, hogy a japán tulajdonos egy londoni bíróságon beperelte a hajó tajvani üzemeltetőjét az okozott károk miatt.

(Borítókép: Az Ever Given 2021. március 29-én. Fotó: REUTERS / Mohamed Abd El Ghany / File Photo)

Rovatok