Index Vakbarát Hírportál

Fizetés nélkül a Dunaferr dolgozói

2021. április 10., szombat 12:43

Nem kapták meg pénteken az ISD Dunaferr dolgozói a fizetésük első, 200 ezer forintos részletét, a másodikhoz egyébként is hónapok óta csúszással jutnak – számol be róla a Világgazdaság. A hónapok óta pénzügyi problémával küszködő cégről már tavaly októberben is jelentek meg olyan hírek, hogy a több mint 4500 dolgozó számára csak részletekben tudják kifizetni a bérüket. 

A márciusi bér elmaradását azzal indokolta a dolgozóknak írt levelében Sevcsik Mónika RMS és HR igazgató, hogy az e célra külföldről érkezett bevételt a bank nem tudta időben forintra váltani, és erre a hétvégén sincs mód. A HR igazgató jelezte hogy hétfőn reggel igyekeznek minél előbb elintézni az átváltást, és átutalni a dolgozók járandóságát.

A cikk szerint azonban a Sevcsik által tett ígéret nem teljesíthető, mivel át sem utalta a fizetés forrását jelentő pénzt a vasművet alapanyaggal ellátó, cserébe minden bevételét átvevő Safin Handels GmbH.  

Ennek oka, hogy a cégbíróság elutasította a Safin Handels által alapítani kívánt, és az osztrák cég biztosítékát jelentő Safin Dunaferr Zrt. bejegyzését.

Rovatok