Index Vakbarát Hírportál

Már lehet nevezni a Brillante párlatversenyre

2021. április 19., hétfő 18:15

Elindult a nevezés a Brillante – 2021 elnevezésű nemzetközi párlatversenyre, amely évek óta a Gyulai Pálinkafesztivál kísérőrendezvénye volt – tájékoztatták a szervezők az MTI-t. A versenyen keresik a legjobb magánfőzött és bérfőzetett párlatot, a legeredményesebb magánfőzőt és bérfőzetőt, valamint a legeredményesebb bérfőzdét.

A fődíjak mellett champion, azaz kategóriagyőzteseket is hirdetnek, illetve arany, ezüst, bronz minősítéseket is kiosztanak. A beérkezett mintákat szakmai zsűri bírálja június elején, a minták beküldésének határideje május 22-e, az eredményhirdetés szeptember 11-én lesz.

A szervezők közlése szerint a járványügyi helyzettől függ, hogy idén megrendezik-e a 21. Gyulai Pálinkafesztivált.

Rovatok