Index Vakbarát Hírportál

Április 30-ig igényelhetik a bértámogatást a munkaadók

2021. április 21., szerda 12:22

Az ágazati bértámogatásra jogosultak április 30-ig igényelhetik a bérek 50 százalékát fedező támogatást a munkaügyi központok foglalkoztatási főosztályain − mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1-en.

Mint mondta, a kormányzati segítség 167 ezer ember állásának megtartásában segíthetett, ennyi dolgozóra vették ugyanis igénybe a munkaadók a bértámogatást, összesen 72 milliárd forint értékben.

A vendéglátói szakma jelezte, hogy a teraszok nyitása kihívást jelent a szektor számára, ugyanis néhány napon belül felkészült kollégákat nagy számban kell munkába állítani. Ugyanakkor bíznak abban, hogy a nyitásnak nem lesznek munkaerőpiaci akadályai. Számításaik szerint 

közel 700 vendéglátóipari vezető, 5000 pincér és felszolgáló, illetve 1000 cukrász áll készenlétben.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy 40 ezer fő tért haza külföldről, akik közül sokan „lendületes tudásukkal” itthon is megtalálhatják számításaikat.

Rovatok