Index Vakbarát Hírportál

Parragh László karanténba küldené az oltást elutasítókat

2021. április 23., péntek 11:28 | aznap frissítve

Hat-hét millió átoltotthoz kötné az újranyitás következő nagyobb lépését a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Parragh László az azonnali.hu-nak adott interjúban azt mondta, csak később lesz mérhető, hogy az orosz vagy a magyar minta volt „jövedelmezőbb” a korlátozások tekintetében.

Enyhítésnek, egyfajta mentőövnek szánta a boltok négyzetméter-alapú nyitását az iparkamara, mivel sok olyan szolgáltató cég meg tudott így nyitni, aminek létfontosságú, hogy dolgozzanak – jelentette ki Parragh László. Beszámolt róla, hogy azt követően is folyamatosak az egyeztetések a kormánnyal, hogy átadták nekik a javaslatcsomagjukat a közelmúltban, hozzátéve, hogy az emberi élet fontossága mellett „a kamara abban érdekelt, hogy a gazdaságot ne állítsuk le teljesen. Ez a közgazdászlogika”.

A kamara és a kormány közötti kommunikáció rendben van, tért ki rá a cikkben. Ugyanakkor „egy végrehajtó hatalom és egy gazdasági képviselet között soha nem lesz egyenlő a kapcsolat”.

Parragh azt nem titkolja, hogy Orbán Viktorral jó személyes viszonyt ápolnak.

Parragh – mint a lapnak beszámolt róla –, most jött haza Moszkvából, ahol azt tapasztalta, hogy „átengedték a vírust az országon, meghalt egy csomó ember, beoltottak mindenkit, akit lehet, és most nincs korlátozás”. Azt viszont nem tudta megválaszolni, hogy melyik a helyes út.

A magyar viszonyokra visszatérve azt mondta, fokozatos újranyitás lesz, ki kell várni az erősebb átoltottságot, majd jöhet a következő lépés. „A 2,5 millió beoltottra mi azt mondtuk, hogy az lehet egy olyan határkő, aminél már némi enyhítés lehetséges. A következő szám, amit mondanánk, a 6-7 millió” – így a kamara elnöke.

Kitértek a cikkben a védettségi igazolványra is, ami az ő kezdeményezésükben is szerepelt már. Mint kifejtette: „Ne az az öt-hat millió ember kerüljön karanténba, akinek már megvan az igazolása, őket hagyjuk normálisan élni.

És ha valaki nem szeretné beoltatni magát, őt küldjük karanténba, ne a védettséggel rendelkező többséget.”

Szerinte ez a gondolkodásmód vagy felfogás nem azt jelenti, hogy az állampolgárokat „kategorizálnák”, de sokszor muszáj a közgazdasági logika mentén cselekedni.

Rovatok