Index Vakbarát Hírportál

A vendéglátósok szabadulnának a reprezentációs adótól

2021. május 2., vasárnap 10:45

A reprezentációs adó elengedése jelentené az egyik legnagyobb könnyebbséget, mivel a bér jellegű terhek kifizetése nagy nehézséget okoz a munkáltatóknak – mondta a Magyar Nemzetnek Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke. Hozzáfűzte: erről is tárgyalnak a kormány képviselőivel.

Ezenfelül egy egyszeri, vissza nem térítendő juttatás terve is szerepel a javaslatok között – számolt be az ipartestület vezetője.

Kovács úgy fogalmazott: a cégek megsegítése azért fontos, mert így lehet újra rentábilissá tenni az üzemeltetést. Szerinte ezzel mindenki jól járna, hiszen növekedhetne a foglalkoztatottság, amivel az állam pluszadóbevételekhez juthatna.

Az újraindítással kapcsolatban megjegyezte: egy-két helyen tapasztaltak minimális fennakadásokat, de összességében jól teljesített a beszállítói háttér, így időben sikerült feltölteni az árukészleteket. 

Ismert, a vendéglátóhelyek már a zárt részeken is fogadhatják azokat, akik védettségi igazolvánnyal rendelkeznek.

Rovatok