Index Vakbarát Hírportál

Közpénzből bérelt szobákat fényűző szállodákban az Antall József Tudásközpont

2021. május 31., hétfő 10:54

Évi 15-20 külföldi utazást bonyolított le és luxusszállodákban bérelt szobákat a kormány által eddig több mint négymilliárd forinttal támogatott Antall József Tudásközpont (AJTK) – közölte a Direkt36.

A tényfeltáró portál azt írta, számos belső dokumentumot megszereztek az AJTK pénzügyeivel kapcsolatban, valamint tíz, a szervezet működését behatóan ismerő forrással készítettek interjúkat, ezek segítségével a következőket derítették ki:

A megszerzett dokumentumok szerint a működési támogatást nyújtó Miniszterelnökség könyvelői átfogóan ellenőrizték az elszámolt költségeket és számlákat formai szempontból, ennek ellenére a Direkt36 nem talált arra vonatkozó információt, hogy a kormány kifogásolta volna az alapítvány gazdálkodását. Megjegyzik továbbá, hogy az alapítvány egyik kuratóriumi elnökének távoznia kellett, miután a „polgári jó ízlés” szempontjából kritizálta a költéseket.

A Direkt36 kérdéseire végül a Miniszterelnökség közölte, vizsgálatot indítanak, hogy kiderítsék, vajon az Antall József Tudásközpont a kiutalt közpénzt „hatékonyan és céljához méltó módon” használta-e fel.

A luxusszállodákkal kapcsolatban az

AJTK pedig úgy reagált, hogy a szállások kiválasztásakor protokolláris és biztonsági szempontokat is figyelembe vettek,

továbbá azt állították, hogy adminisztrációs hiba folytán jelentek meg a Direkt36 birtokába jutott dokumentumokban bizonyos költések. Az alapítvány továbbá

nem lát összeférhetetlenséget abban, hogy az Antall József Tudásközpontnál családtagokat alkalmaznak.

Az Antall Péter fizetéséről, illetve a szervezet eladósodásáról szóló kérdésekre azonban nem érkezett válasz.

Rovatok