Rommá kereste magát a gyenge forinton az MNB – írja a Portfolio. A jegybank éves jelentésére hivatkozva a portál kiemeli, hogy közel 300 milliárd forintos eredménye keletkezett az MNB-nek a devizaárfolyam-változásból. A jelentős árfolyameredmény egyrészt a forint gyengülésének, másrészt az állam megnövekedett devizaigényének köszönhető.
Tavaly összesen 255,4 milliárd forintos nyereséget ért el az MNB, amiből 250 milliárdot befizet a költségvetésbe osztalékként – jelentette be már korábban a jegybank. Az éves jelentésből azonban már az is kiderül, hogy mi a jelentős profit háttere: ha ugyanis levonjuk az árfolyameredményt, akkor 2016 óta a legalacsonyabb lenne a jegybank profitja. A Portfolio megjegyzi, hogy
a kiugró nyereség kizárólag a devizaárfolyamon elkönyvelt nyereségnek volt köszönhető.
A 2020-asnál magasabb árfolyameredményre 2014 óta nem volt példa, akkor a jegybanki alapítványok feltőkésítésére ment az így elért nyereség.